Index Vakbarát Hírportál

Három év alatti gyermek lett majomhimlős

2022. augusztus 24., szerda 20:50

Belgiumban egy három év alatti gyermek fertőződött meg majomhimlővel – írja az MTI a Sudinfo hírportál szerdai beszámolójára hivatkozva.

Steven Van Gucht, a belga közegészségügyi intézet (Sciensano) fertőző betegségekkel foglalkozó osztályának vezetője azt nyilatkozta, hogy nagyon kivételes esetről van szó, a gyermeket valószínűleg saját szülei fertőzhették meg.

Véleménye szerint nagyon ritka, hogy a fertőzés szülőről gyerekre terjed, de előfordulhat. Mint mondta, a gyermekek tünetei általában enyhék.

A betegségben szenvedőknek nagyon kell vigyázniuk, hogy ne fertőzzék meg gyermekeiket. Akár egy törölközővel is át lehet adni a fertőzést

– magyarázta Marc Van Ranst virológus professzor a helyi sajtónak. Európában eddig 29 fertőzést igazoltak gyermekeknél. 

Belgiumban a járvány kezdete óta 671 majomhimlős esetet regisztráltak a Sciensano kedden közzétett adatai szerint. 360 fertőzöttet Flandriában, 236-ot Brüsszelben és 75-öt Vallóniában jegyeztek fel, szinte minden érintett 16 és 71 év közötti férfi. Harmincegy ember került eddig kórházba, egyikük sem szorult intenzív ellátásra. Halálos kimenetelű esetekről nem érkezett jelentés. A Sciensano tájékoztatása szerint a Belgiumban jelenleg rendelkezésre álló 3220 adag majomhimlő elleni oltóanyagból 1153 adagot használtak fel.

Stefaan Van der Borght, a járványkockázat-kezelési csoport (RMG) elnöke arra figyelmeztetett, hogy a „vakcina nem csodaszer, oltás után is fennáll a fertőzés veszélye”.

Kerülni kell a betegségben szenvedő emberekkel való érintkezést, és korlátozni kell a szexuális kapcsolatot

– tette hozzá Stefaan Van der Borght.

A brit egészségügyi hatóság 2022. május elején közölte, hogy egy ritka betegséget, a majomhimlőt azonosítottak az Egyesült Királyságban. Alig néhány héten belül Európa más országaiban, valamint az Egyesült Államokban is felütötte fejét a kór, majd több szomszédos országban, végül pedig Magyarországon is jelentettek fertőzöttet. De mi is az a majomhimlő, hogyan terjed, mik a tünetei, megelőzhető, kezelhető-e – ezekre a kérdésekre ebben a cikkünkben kerestük a válaszokat.

Új tünetek, új vakcina

Magyarországon május végén jelentették az első majomhimlős fertőzöttet, a július végi adatok szerint már harmincháromra nőtt a betegek száma. Az első magyar fertőzött egy 38 éves férfi volt, aki enyhe tünetekkel három hétre házi karanténba került, ott vészelte át a betegséget. 

Szlávik János korábban arról beszélt, a majomhimlő Európában terjedő változata önmagában nem életveszélyes, súlyosabb tüneteket esetleg egy elfertőződött seb tovaterjedése válthat ki, ami vérmérgezést is okozhat. 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szintén július végén közölte: heteken belül megérkezhetnek Magyarországra a majomhimlő elleni vakcinák. A védőoltást lakosságarányosan osztják szét a tagállamok között, először a leginkább érintett országok kapják majd meg. 

Az Európai Unió eddig több mint 100 ezer dózist vásárolt a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat által gyártott Imvanex vakcinából, valamint az amerikai Siga Technologies vállalat Tecovirimat nevű vírusellenes gyógyszeréből.

Arról, hogy a majomhimlő új tüneteit azonosították a kutatók, akik szerint „bármilyen szoros fizikai érintkezésen” keresztül terjedhet a betegség, ebben a cikkünkben írtunk. A majomhimlő vírus tüneteiként azonosították az egyes nemi szervi elváltozásokat, valamint a szájon vagy a végbélnyíláson lévő sebeket. A tüneteket 16 ország klinikusainak nemzetközi együttműködése azonosította. 

Rovatok