Index Vakbarát Hírportál

Hány gyereke van Boris Johnsonnak? És ez miért fontos?

2022. augusztus 26., péntek 05:47

Lemondásakor „minden” gyermekének köszönetet mondott Boris Johnson, aki utóda megválasztásáig, szeptember elejéig miniszter marad. De vajon hány gyermekének hálálkodott? A pontos számtól függetlenül a távozó miniszterelnök mindenképpen nagycsaládosnak mondható.

Johnson 2019 júliusa óta volt a Konzervatív Párt vezetője, majd 2019 decemberében a párt vezetőjeként megnyerte az általános választásokat.

Hivatali munkáját lekötötte a brexit és a világjárvány, miközben a magánéletét is számos fejlemény színesítette: a többi között feleségül vette Carrie Symondst, és két közös gyermekük született – a második, egy „egészséges kislány”, Romy Iris Charlotte tavaly decemberben.

A jelző azért fontos, mert Carrie-nek tavaly az év elején volt egy spontán abortusza, amit nehezen hevert ki. Az időzítés arra utal, hogy az esküvőjük idején már terhes volt.

Boris és Carrie 2019 végén jegyezte el egymást, és 2020 áprilisában köszöntötték első gyermeküket, Wilfred Lawrie Nicholast. Egy meghitt, szinte titkos esküvői szertartás keretében házasodtak össze a Westminster-székesegyházban 2021 májusában.

A kislány Mrs. Johnson második gyermeke, Mr. Johnson azonban tapasztalt apukának számít. Boris lemondásakor köszönetet mondott Carrie-nek és „minden gyermekének”, a miniszterelnöki utódok száma azonban továbbra sem világos – írta az Independent.

Házassági és egyéb, ködös kapcsolatok

Boris Johnson legfiatalabb gyermeke, a lánya, Romy Iris Charlotte Johnson 2021. december 9-én született. Csaknem másfél évvel idősebb bátyja, Wilfred 2020. április 29-én jött a világra.

A miniszterelnöknek és második feleségének, Marina Wheelernek – akitől 2018-ban vált el – négy közös gyermeke van: a 27 éves Lara Lettice, a 25 éves Milo Arthur, a 23 éves Cassia Peaches és a 21 éves Theodore Apollo. Apjuk harmadik esküvőjén – Carrie-vel – egyikük sem jelent meg.

Stephanie Macintyre szintén a leköszönő miniszterelnök lánya, aki a Helen Macintyre művészeti tanácsadóval folytatott kapcsolatban fogant még akkor, amikor Boris Johnson London első embere volt.

A nyilvánosságnak joga tudni, hogy 2009-ben, polgármestersége idején házasságtörő kapcsolata során nemzett egy lányt – így ítélkezett a fellebbviteli bíróság még 2013-ban.

„A történet lényegi információi, nevezetesen, hogy az apa házasságtörő viszonyt folytatott az anyával, ezzel becsapta a feleségét és az anya élettársát egyaránt, illetve, hogy a mintegy kilenc hónappal később született felperes valószínűleg az apa gyermeke, olyan közérdekű ügy, amit a választóknak joguk volt megismerni, amikor magas közhivatali alkalmasságát mérlegelték” – mondta ki Johnsonról a bíróság.

Az eljárás során kiderült, hogy Stephanie Macintyre egyike annak a két gyermeknek, akiket a miniszterelnök házasságon kívüli viszony eredményeként nemzett.

Ez azt jelenti, a miniszterelnöknek összesen nyolc gyermeke van: négy második házasságából, kettő a harmadikból, további kettő pedig házasságon kívül született. A pontos számot hivatalosan senki sem erősítette meg.

„A bírói következtetés szempontjából lényegtelen, hogy alkalmaztak-e fogamzásgátló óvintézkedéseket. A lényeges, hogy az apa hűtlenségei két alkalommal is gyermekek fogantatásához vezettek” – hangoztatta a három fellebbviteli bíró.

Boris Johnson kerüli a témát

Boris Johnson köztudottan elterelte a családjával és magánéletével kapcsolatos kérdéseket, kivált a 2019-es választási kampány során.

Hány gyermeke van, és vajon „teljes mértékben jelen van-e” az életükben? – kérdezték tőle egy rádióinterjúban.

Nagyon szeretem a gyermekeimet, de ők nem indulnak ezen a választáson, ezért nem fogok róluk nyilatkozni

– hárított az akkori miniszterelnök-jelölt.

„Nem fogom őket a pályára küldeni a választási kampányban, amikor úgy gondolom, hogy az emberek azt akarják hallani: mik a terveim az országgal, mit akar tenni ez a kormány, és hogyan fogjuk előre vinni az országot” – érvelt Johnson, aki szerint „minden pártot ezek a kérdések alapján kellene megítélni”.

(Borítókép: Boris Johnson 2019. július 4-én. Fotó: Darren Staples/Pool/Getty Images)

Rovatok