Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun törvénybe foglalta, hogy Észak-Korea egy atomhatalom

2022. szeptember 9., péntek 06:52

Új törvényt fogadott el a nukleáris energiapolitikáról Észak-Korea. Az erről szóló nyilatkozatot az ország vezetője, Kim Dzsongun tette közzé pénteken. A megállapodás kimondja, hogy Észak-Korea „felelős atomhatalomként” nem ad át nukleáris fegyvereket más országoknak, és nem osztja meg a nukleáris technológiát, a berendezéseket és az előállításukhoz szükséges anyagokat.

Észak-Korea Legfelsőbb Népi Gyűlése elfogadta a „nukleáris energiapolitikáról szóló törvényt”, amely jogilag rögzítette a nukleáris fegyverrel rendelkező állam státuszát. A törvény szerint nem fognak tárgyalni a nukleáris fegyverek leszereléséről, mivel a nukleáris fegyverek birtoklása törvényes és elidegeníthetetlen joga Észak-Koreának. Az erről szóló nyilatkozatot az ország vezetője, Kim Dzsongun tette közzé pénteken.

Kim Dzsongun elmondta, az új törvény a nukleáris erők struktúrájára és parancsnokságára, a célokra, a nukleáris erők alkalmazásának feltételeire és a döntéshozatal módjára vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. A megállapodás kimondja, hogy Észak-Korea „felelős atomhatalomként” 

nem ad át nukleáris fegyvereket más országoknak, és nem osztja meg a nukleáris technológiát, a berendezéseket és az előállításukhoz szükséges anyagokat.

Továbbá a „nukleáris erők kizárólag az Államtanács elnökének jelentenek. A nukleáris fegyverekkel kapcsolatos valamennyi döntés meghozatalának joga pedig az Államtanács elnökét illeti meg” – áll a törvényben. Kiemelték: a nukleáris erőkkel kapcsolatos döntéseket szintén kizárólag az ország vezetője hozza meg.

A vezető hozzátette azt is, hogy a nukleáris fegyverek alkalmazásának feltételei közé tartozik „az ország elleni nukleáris fegyverek alkalmazása vagy azzal való visszafordíthatatlan fenyegetés, a vezetése elleni támadás, beleértve a nem nukleáris fegyverek alkalmazását, a fontos stratégiai létesítmények elleni katonai támadás, a katonai akció elhúzódásának megakadályozása vagy a kezdeményezés biztosítása”.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség azt írja, a dokumentum külön kitér arra is, hogy az ellencsapásokat „automatikusan” indítják, amint rendelkezésükre állnak a fenyegetést megerősítő adatok.

Nincs tárgyalás

A Legfelsőbb Népi Gyűlésének ülésén Kim Dzsongun hangsúlyozta, hogy a nukleáris fegyverek birtoklása országa törvényes és elidegeníthetetlen joga, ezért Phenjan nem kíván tárgyalásokat folytatni a nukleáris fegyverek eltávolításáról.

Nem áll szándékunkban lemondani a nukleáris fegyverekről. Az új törvény lehetetlenné teszi a denuklearizációs tárgyalásokat. Nem fogunk lemondani az önvédelem jogáról, amelytől az ország léte, a nép és az állam biztonsága függ, bármilyen nehéz is a helyzet, bármilyen politikai és katonai helyzetet is teremt az Egyesült Államok a Koreai-félszigeten, nem mondhatunk le a nukleáris fegyverekről, mert az amerikai atomállam megfékezésére van szükség

– mondta a vezető. 

Megjegyezte továbbá, hogy Észak-Korea minden eszközzel meg fogja erősíteni a nukleáris háborús készültséget, folytatja a nukleáris fegyverek fejlesztését, bővíti a taktikai nukleáris műveletek mozgásterét, és javítja a nukleáris erők műveleti hatékonyságát és megbízhatóságát.

(Borítókép: Kim Dzsongun 2022. szeptember 8-án. Fotó: KCNA/Reuters)

Rovatok