Index Vakbarát Hírportál

Demkó Attila: Felejtsük el, hogy Moszkvának erkölcsi aggályai lennének

2022. szeptember 12., hétfő 12:49

Bármire képes az a rendszer, amelyik sarokba szorul – mondta Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője, aki Moszkva nukleáris fenyegetéséről beszélt.

Sokan úgy vélik, hogy Oroszország nem lenne képes taktikai atomfegyver bevetésére, mert a saját racionalitásukkal közelítik meg a kérdést. Ez azonban tévedés, ugyanis ha a nyugati racionalitás működne itt, a háború el sem indul – vélekedett Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.

Ma7-nek adott interjújában a szakértő elmondta, hogy az orosz doktrína egyértelműen kimondja, hogy abban az esetben, ha orosz területet ér támadás, elsőként az atomhoz nyúlnak. Ez igaz a krími területre is, de előidézheti Luhanszk és Donyeck eleste is.

Az orosz rendszernek rövid távon leginkább nem a városi liberálisoktól és a világ haragjától kell tartania, hanem saját nacionalistáitól

– vélekedett Demkó Attila. Megjegyezte: ha egy rendszer végképp sarokba szorul, bármire képes, és itt nem csupán egy emberről, hanem az egész elitről van szó. A szakértő szerint ugyan kevés az esély arra, hogy egy nagyobb katonai áttörést érjen el Ukrajna, de az elmúlt napok eseményei után nem is lehet teljesen kizárni.

Azt, hogy erkölcsi aggályai lennének az orosz vezetésnek a tömegpusztító fegyverekkel szemben, nyugodtan felejtsük el. Oroszország előtt jelenleg nem áll más út, mint az eszkaláció. Katonai vagy gazdasági totális háború, vagy a kettő keveréke, mert a »különleges művelet« erői, úgy tűnik, nemcsak képtelenek bevenni a Donbászt, de még megvédeni sem tudják az elfoglalt területeket

– fogalmazott a szakértő.

Az ukrán ellentámadásról Demkó Attila elmondta, hogy az orosz katonák nem készültek fel rendesen, nincs elegendő katona a fronton. Ezt azzal magyarázta, hogy ez a legkevésbé frontos frontszakasz volt az összes közül. „Ezzel együtt ki kell jelentenünk, az ukránok vagy az ukrán vezetésnek tanácsot adó szakemberek nagyon jó tervvel álltak elő, látták, hol a leggyengébbek az oroszok, majd, legyen bárki a terv szülőatyja, az ukrán katonák kiválóan végrehajtották a feladatot. Az oroszok megint lebecsülték az ukránokat, saját kárukra” – vélekedett.

(Borítókép: A lakosság evakuálása Irpinyben 2022. március 8-án. Fotó: Andriy Dubchak / dia images / Getty Images)

 

Rovatok