Index Vakbarát Hírportál

Állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredán

2022. szeptember 13., kedd 20:46

A magyar kultúra, tudomány, közélet székelyföldi személyiségeinek adott át állami kitüntetéseket Tóth László főkonzul kedden délután Csíkszeredán Magyarország főkonzulátusának dísztermében.

A főkonzul köszöntésében elmondta: a kitüntetettek hivatásukkal, példamutató életükkel előrevitték szűkebb közösségük ügyét, és általuk az egész magyar közösség lett jobb és gazdagabb.

A Magyar Érdemrend Középkeresztjét kapta Ferenczes István Kossuth-, Babérkoszorú- és József Attila-díjas költő, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Méltatásában Perczel László konzul elmondta: Ferenczes István Székelyföld irodalmi-kulturális életében betöltött meghatározó szerepével, különösen a 100 kötetes Székely Könyvtár-sorozat megalkotásában végzett kimagasló színvonalú munkájával érdemelte ki az elismerést.

A kitüntetett köszönetet mondott, és azonnal helyesbített: ő csak ötletgazdája volt a Székely Könyvtár-sorozatnak, és az első két kötetet szerkesztette. Hozzátette: az érdemli a kitüntetést, aki a sorozat további köteteit szerkesztette.

Szakorvos, lelkész, muzeológus és énektanár is a kitüntetettek között

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Kraft Zsolt ortopéd szakorvos, a Csíkszeredai Sürgősségi Kórház Ortopédia-Traumatológia Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa.

Két nyugalmazott unitárius lelkész, Kecskés Lajos és Keresztes Sándor, valamint Szász Tibor András felsősófalvi református lelkész vehette át a rendezvényen a Magyar Arany Érdemkeresztet.

Ugyancsak Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Jánó Mihály muzeológus, művészettörténész, kritikus szakírót, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum képtárának volt vezetőjét, Kovászna megye volt művelődési főtanácsosát.

A rendezvényen Magyar Ezüst Érdemkeresztet vett át Nagy Éva M. Vera énektanár, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar karnagya, a Boldogasszony Iskolanővérek közössége szovátai missziójának alapítója és vezetője, valamint Borcsa Gergely, a csíksomlyói Szent Péter és Pál Plébánia kántora.

Rovatok