A hétvégi váratlan és sikeres ukrán ellentámadás nemcsak a nyugati politikusokat, a NATO katonai vezetését lepte meg, hanem az orosz elnök közvetlen támogatóit is, akik most már nem fukarkodtak a bírálatokkal. Az időzítés sem volt túl sikeres, hiszen a hétvégén ünnepelték az orosz főváros alapításának 875. évfordulóját.
Vlagyimir Putyin szombaton a városalapítási ünnepségek keretében felavatott egy óriáskereket, amely valószínűleg a legnagyobb Európában, mindenesetre nagyobb, mint a London Eye. Avattak sportarénát, és volt hatalmas tűzijáték, ám ezek közben az elnök egy szóval sem kommentálta, hogy mi történt az ukrán fronton a donyecki régióban.
Nagyon komoly presztízsveszteséget szenvedett az orosz hadsereg, mert az ukrán blitzkrieg olyan váratlanul érte, hogy nem szervezett, hanem fejvesztett menekülésbe kezdtek. Nagyobb mennyiségű lőszert és katonai eszközt hátrahagyva menekültek az orosz határ irányába a katonák. Ez volt a háború 200 napjának a második orosz veresége, az első, amikor be kellett látniuk, hogy Kijevet nem tudják elfoglalni, és kénytelenek voltak visszavonulni.
A meglepetést jól mutatja, hogy az orosz védelmi minisztérium lefagyott. Amikor végül megszólaltak, csak annyira futotta, hogy tervezett visszavonulásról volt szó. Másnap, amikor már nem nagyon lehetett maszatolni ezzel az érveléssel, de továbbra sem adtak magyarázatot a visszavonulás okára, közreadtak egy térképet, amelyen azt akarták bemutatni, hogy milyen kevés terület került ismét ukrán kézbe, de ezzel éppen azt ismerték be, hogy sikeres volt az ukránok ellentámadása.
A kormánybarát média is kínosan kerülte a visszavonulás témáját, ehelyett orosz katonák egyedi hőstetteiről sorjáztak a riportok. Ám itt is közbecsúszott egy baki. Bemutattak egy orosz harci helikoptert akció közben. Ennek fedélzetéről ukrán katonákra lőttek, akik éppen megpróbáltak átkelni az Oszkil folyón. Azonban ahol ez a folyó található, nos, az a térség eddig nem volt érintett a harcokban, és ez is azt mutatja, hogy az ukránok milyen széles sávban nyomultak váratlanul előre.
Az egyetlen kézzelfogható válasz a védelmi minisztérium részéről az volt, hogy vasárnap elkezdték válogatás nélkül rakétákkal lőni az eddig érintetlenül hagyott ukrán infrastruktúrát.
A kormánybarát Komszomolszkaja Pravda pedig elővette a szokásos háborús, Nyugat-ellenes retorikát, amikor a támadás másnapján azt írta, hogy az oroszok tulajdonképpen nem is az ukránokkal, hanem a NATO fegyvereivel állnak harcban.
Elsőként a nagyszájú Moszkva-barát csecsen hadúr, Ramzan Kadirov kelt ki magából, amikor egyenesen a védelmi minisztérium hibás lépéseinek tudta be a sikeres ellenoffenzívát. A keménykezű csecsenről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Egy esti tévéműsorban az egyik liberálisnak tartott orosz képviselő, Borisz Nagyezsdin már azt pedzegette, hogy Ukrajnát nem lehet elfoglalni, és inkább a megegyezésre kellene Kijevvel törekedni. Megszólalása mintha finoman azt jelezné, hogy változik a legfelső szinteken a véleményvezérek körében is a háború megítélése – idézi fel az AFPNews.
Igor Sztrelkov, egy veterán orosz katona, aki a Krím 2014-es elszakítása után az oroszbarát szakadárokat irányította a Donyec-medencében, egyenesen idiótának nevezte az orosz katonai vezetőket. Mint mondta, míg augusztusban és szeptember elején egy kisebb, de jól képzett orosz erő meg tudta állítani Ukrajna elfoglalt déli területén az ellentámadást, addig ugyanerre már képtelenek voltak a harkivi régióban állomásozó alakulatok. Sztrelkov azt sem tartotta kizártnak, hogy az ukránok újabb offenzívát indítanak Mariupol környékén, hogy kettévágják a szárazföldi folyosót, amelyet a város elfoglalása után alakítottak ki az orosz határ és a Krím félsziget között.
A hangos és agresszív kormánypárti közösségi média rendesen ütötte a védelmi minisztérium elégtelen kommunikációját az ukrán ellentámadással kapcsolatban. Egyesek felháborítónak tartották, hogy az orosz ajkú és oroszbarát lakosság kimenekítését senki nem viselte a szívén a harctéri parancsnokok közül, sok ezer embert hagyva ezért hátra, akik nem tudtak orosz területre menekülni.
Alekszej Csadajev, egy kormánypárti elemző egyenesen odáig ment, hogy szerinte
az orosz hadsereg jelenlegi formájában és struktúrájában – finoman fogalmazva is, de – csak korlátozottan felel meg a modern hadviselés elvárásainak.
Emlékeztetett arra is, hogy az orosz hadsereg kísértetiesen kezd emlékeztetni a szovjet Vörös Hadsereg katasztrofális vereségére, amely ugyanezen a területen következett be a II. világháborúban. A Fridericus fedőnéven 1942 májusában indított offenzíva során a harkivi ütközetben a németek napok alatt bekerítették és megtörték a szovjet csapatok ellenállását, mintegy negyedmillió ember vesztette életét, sebesült meg vagy került fogságba.
Az orosz közösségi médiában visszatérő téma, hogy miként mertek ekkora erővel belevágni az orosz katonai vezetők az ukrajnai különleges katonai műveletbe, amikor mára számarányában az ukrán hadsereg felülmúlta a harcoló orosz alakulatok számát. Nem szabad elfeledni, hogy a háború kitörését követően az ukránok azonnal átfogó toborzásba kezdtek, azzal a céllal, hogy a menekültáradat elindulása előtti mintegy 40 milliós országban legalább egymilliós aktív katonai szolgálatra mozgósítható emberanyagot hozzanak össze.
Nyugati becslések szerint Moszkva mintegy 200 ezer katonával indította meg a támadást februárban. Azonban a veszteségeket nem tudták a kellő ütemben pótolni az önkéntesekkel és a zsoldosokkal. Az oroszok utoljára márciusban közöltek adatokat az áldozatokról, akkor azt jelentették, hogy a háború első hónapjában 1351 embert veszítettek. A háború hét hónapjában mintegy 25 ezerre teszik katonai szakértők az orosz halottak számát. Ha ehhez hozzávesszük a sebesültek, elfogottak és a dezertáltak számát, akkor a veszteség már 80 ezer főnél járhat.
Hát semmi esetre sem. Még a nyár elején hívta össze Zelenszkij ukrán elnök a tábornokait és azt kérte tőlük, hogy tervezzenek meg egy nagy ellentámadást az orosz ellen. Az elképzelés az volt, hogy délen visszafoglalják Herszont, majd pedig kettévágják azt a szárazföldi folyosót, amely Mariupol májusi elfoglalás óta köti össze az orosz szárazföldi határt a Krím félszigettel. Mivel ebben semmiféle tapasztalata nem volt az ukrán katonai vezetésnek, ezért az amerikaiakhoz fordultak.
Az együttműködés apró részleteiből a The New York Times rakta össze a nagyképet. Zelenszkij elnök sokszor egyeztetett Jake Sulliven amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval. Mivel a dolog még így sem tűnt sikeresen kivitelezhetően bevonták a brit és az amerikai felderítést is. Az összekötő pedig a kijevi amerikai nagykövetség katonai attaséja volt, egy hadviselt tábornok.
Ugyanakkor az idő is sürgető faktor volt. Zelenszkij elnöknek mindenáron szüksége volt egy szemmel látható katonai sikerre a háborúban, amellyel ismét visszahozhatja az európai közbeszédbe az orosz megszállást. Ugyanakkor azt is bizonyíthatja ezzel, hogy nem egy évekre beragadt állóháborúról van szó. A műveletnek pedig még az esős őszi idő beállta előtt kell lezajlani.
Végül teszteltek egy szimulált támadás Ukrajna déli részén, azonban egyértelművé vált, hogy így nem fog menni. Amerikai műholdas adatokat elemezve kiderült, hogy az oroszok számítanak egy déli ellentámadásra, ezért csoportosítottak át jelentősebb erőket észak-keletről. Ekkor az ukrán katonai vezetés úgy döntött, - konzultálva a brit és az amerikai katonai szakértőkkel -, hogy két offenzívát indít, egyet Herszon térségében, a másikat pedig Harkov ellen. A dolog úgy tűnt, hogy működni fog.
Ekkor indultak meg jelentős létszámban az amerikai precíziós katonai felszerelések Ukrajnába. Érkeztek HIMARS rakétarendszerek, ezek olyan nagy mozgékonyságú rakétarendszerek, amelyek képesek a gyors helyváltoztatásra és jelentős tűzerőt képviselnek, az amerikai tengerészgyalogság használta először Irakban.
Végül a Herszon elleni támadás nem elterelő hadművelet lett, hanem igen komoly harcok alakultak ki a térségben, de mivel az oroszok nagyobb erőt vontak ott össze, így lassabban törnek előre az ukránok, mint Harkov környékén. Az offenzíva mindenesetre arra jó volt, hogy lefújják a Herszonban és környékén tervezett "népszavazást", amellyel - hasonlóan a Krím félszigeten 2014-ben rendezett voksoláshoz - a régióban élők eldönthetik, hogy csatlakoznak-e Oroszországhoz, vagy sem.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin. Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images)