Index Vakbarát Hírportál

Milliók vártak erre a hírre a koronavírus-járványról

2022. szeptember 15., csütörtök 07:06

A WHO szerint a koronavírus-járványnak belátható időn belül vége lesz, közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, aki arra sürgette a nemzeteket, hogy folytassák erőfeszítéseiket a több mint hatmillió ember halálát okozó vírus megfékezésére.

A Covid–19 okozta halálesetek száma a múlt héten 2020 márciusa óta a legalacsonyabb szintre csökkent a világon, jelezte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz egy virtuális tájékoztatón. „A világ még soha nem volt ilyen jó helyzetben ahhoz, hogy véget vessen a Covid–19-világjárványnak. Még nem tartunk ott, ahol kell, de a pandémia vége már a láthatáron van” – mondta a WHO vezetője.

Ez a nyilatkozat volt a legoptimistább a WHO részéről azóta, hogy a szervezet 2020 márciusában világjárványnak minősítette a koronavírus-fertőzést. A vírus, amely 2019 végén jelent meg Kínában, közel 6,5 millió ember halálát okozta és 606 millió embert fertőzött meg, felforgatva a globális gazdaságokat és megterhelve az egészségügyi rendszereket.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint az országoknak most alaposan át kell gondolniuk az egészségügyi politikájukat, és kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy felkészültek legyenek a jövőbeli vírusokra. Arra is sürgette a nemzeteket, hogy 100 százalékban oltassák be a magas kockázatú csoportokat.

A WHO figyelmeztetett a vírus jövőbeli hullámainak lehetőségére, és azt mondta, hogy az országoknak megfelelő orvosi felszerelésekkel és egészségügyi rendszerrel kell rendelkezniük. A majomhimlős esetek is csökkenő tendenciát mutattak, de Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arra kérte az országokat, hogy ne lankadjon a figyelmük.

„A Covid–19-hez hasonlóan most sincs itt az ideje, hogy lazítsunk” – idézte a Reuters a főigazgatót.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok