Örményország fegyverszünetet kötött Azerbajdzsánnal a két napig tartó erőszakos konfliktus után, amelyek kiváltó oka a Hegyi-Karabah területével kapcsolatos több évtizedes vita volt – közölte szerdán egy magas rangú örmény tisztviselő.
Azerbajdzsán egyelőre nem erősítette meg a fegyverszünetet. A két ország között 2020 óta nem volt ilyen véres és erőszakos összecsapás. Oroszország kiemelkedő diplomáciai erővel bír a régióban, 2000 békefenntartója található a térségben. Moszkva közvetítette a 2020-as – második karabahi háborúnak nevezett – harcokat lezáró megállapodást is, amelyben több százan vesztették életüket.
Az orosz hírügynökségek idézték Armen Grigorjant, az örmény Biztonsági Tanács titkárát, aki azt nyilatkozta az örmény televíziónak: „A nemzetközi közösség részvételének köszönhetően megállapodás született a tűzszünetről.”
A közlemény szerint a fegyverszünet több órája életbe lépett. Az örmény védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy a határ menti területeken abbahagyták a lövöldözést. Az új összecsapásokért mindkét fél a másikat okolja. Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök korábban azt közölte, hogy 105 örmény katona vesztette életét az összecsapások kezdete óta – írja a Reuters.
Azerbajdzsán 50 katonája elvesztéséről számolt be a harcok első napján. Grigorij Karasin, az orosz parlament felsőházának magas rangú tagja a RIA hírügynökségnek elmondta, hogy a fegyverszünetet nagyrészt az orosz diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően kötötték meg. Örményország a Moszkva vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez fordult, hogy segítsen helyreállítani területi integritását – közölte a parlamenthez intézett beszédében Nikol Pashinyan.
Örményország és Azerbajdzsán évtizedek óta harcol Hegyi-Karabahért, a hivatalosan Azerbajdzsán részeként elismert hegyvidéki enklávéért, ahol nagy számban él örmény lakosság.