Index Vakbarát Hírportál

Energiatakarékossági járvány az olasz egészségügyben

2022. szeptember 29., csütörtök 18:29

„Energiatakarékossági járvány” – így jellemzik a szektor dolgozói azt a helyzetet, amely hónapok óta dúl az olasz egészségügyben.

Már minimum három éve nagyon nagy nyomás helyeződik az olaszországi kórházakra: sokáig a koronavírus-járvány által okozott túlterheltséggel kellett megbirkózniuk, most pedig azzal, hogy miből fizetik ki a számláikat. 

Állami intézmény vagyunk, közszolgáltatásokat nyújtunk. Ugyanakkor nekünk is ki kell fizetnünk az áram- és gázszámlákat, miközben a közfeladatainkat nem csökkenthetjük. Egyet tehetünk: megpróbáljuk az energiafogyasztásunkat minél jobban leszorítani

– nyilatkozta az Euronewsnak Ciro Verdoliva, a Nápolyi Egészségügyi Ügynökség igazgatója. A Nápolyban található Cardelli kórház Dél-Olaszország legjelentősebb egészségügyi intézményének számít. A kórház két héttel ezelőtt 11 és fél millió eurós számlát kapott kézhez, ami éppen a duplája annak, mint korábban szokott lenni: ezelőtt ugyanis 5,6 millió volt az intézmény számlája. 

Az energiaárak folyamatos növekedése miatt Olaszország egészségügyi ellátórendszerének másfél milliárd euróval emelkednek meg a pluszkiadásai csak 2022 végére.  

A kórházak nem családok vagy cégek. Nem dönthetnek szabadon arról, melyik költségeket faragják le, melyik feladatokat nem látják el. A betegellátásnak folyamatosnak kell maradnia, és ehhez a szükséges energiaforrásokat biztosítani kell számukra. Egyes intézmények alternatív megoldást találtak

– tette hozzá Luca Palamara, az Euronews tudósítója. A kórházak többféle megoldással is próbálkoztak: a nápolyi Ospedale del Mare például 4500 négyzetméteren napelemet helyezett el a tetőin, az így termelt energia pedig elegendő lesz a téli napokra is. 

A kórházak nagy energiafogyasztók. Nagy mennyiségben fogyasztanak áramot és földgázt. Ezért olyan technológiára és mentalitásra van szükség, amely csökkenti az energiapazarlást

– magyarázta a Nápolyi Egészségügyi Ügynökség igazgatója. Az emelkedő energiaárak miatt az olasz egészségügyi intézmények közül is egyre többen a zöldenergiában vélik felfedezni a megoldást. A legelső lépés azonban mindössze annyi, hogy mindenki lekapcsolja maga után a villanyt, ha elhagyja a szobát.

Rovatok