Index Vakbarát Hírportál

A foglyok megcsonkítására buzdít az oroszpárti neonáci különítmény

2022. október 2., vasárnap 11:46

A Wagner-csoporthoz kapcsolódó Rusich Különítmény azt tanácsolja harcosainak, hogy ne jelentse az ukránok elfogását az orosz parancsnokoknak.

Az Ukrajnában tevékenykedő neonáci, Kreml-barát csoport a hadifoglyok elleni atrocitásokra buzdít, és kifejezetten támogatja a foglyok kínzását, beleértve a „testrészek eltávolítását”. Az önkéntesekből álló Rusich Különítmény az oroszok nevében harcol Ukrajnában, és kapcsolatban áll a hírhedt Wagner-csoporttal − írta meg a Guardian

Egy, a különítmény Telegram-csatornáján szeptember 22-én küldött üzenet a „foglyok helyszínen történő megsemmisítésére” buzdít.

Adam Hadley, a Tech Against Terrorism, egy londoni székhelyű, az ENSZ által támogatott kezdeményezés ügyvezető igazgatója elmondta, hogy

a Rusich egy nyíltan neonáci csoport, amely nagy valószínűséggel a Kreml megbízásából működik, háborús bűnök elkövetését szorgalmazza a konfliktusban. Putyin állításai ellenére a Rusich részvétele a konfliktusban azt mutatja, hogy a Kreml nevében neonáci csoportok vesznek részt a háborúban.

A Szíriában és a 2014-es krími konfliktusban tanúsított brutalitásáról ismert Rusich harcosai nyílt források szerint az ukrajnai Donbász régióban, Herszonban és a harkivi régióban is megtalálhatóak.

Az amerikai pénzügyminisztérium szeptember 15-én jelentette be, hogy gazdasági intézkedéseket hoz a Rusich Különítmény ellen, amelyet a Wagner-csoporttal hozott összefüggésbe. A Rusichot neonáci félkatonai csoportként jellemezte, amely részt vett az orosz hadsereg oldalán folytatott harcokban Ukrajnában.

Hadley azt mondta, hogy ők a többi demokráciának is azt javasolják, hogy hozzanak szankciókat a Rusich ellen, és vizsgálják meg, hogy terroristaszervezetnek minősíthetik-e.

A Rusich Telegram-posztja konkrét és részletes utasításokat tartalmaz a csatorna követői számára „az ukrán fegyveres erők hadifoglyainak ártalmatlanítására” .

Azt tanácsolják, hogy a foglyokat kihallgatás után végezzék ki, és arra buzdít, hogy családjaiktól kérjenek pénzt a holttestek visszaszolgáltatásáért. 

A dokumentum szerint az ukránok fogságba esését nem szabad jelenteni a Kreml-barát parancsnokságnak, és ha mégis jelentést kell tenni, akkor azt kell mondani, hogy a fogoly súlyosan megsebesült vagy haldoklik.

Az üzenetet valószínűleg arra válaszul tették közzé, hogy Oroszország nemrég tárgyalásos úton engedett szabadon foglyokat, akik között öt brit is volt.

 (Borítókép:  Pierre Crom / Getty Images)

Rovatok