Index Vakbarát Hírportál

Az Európa Tanács több országtól is a halálbüntetés eltörlését követeli

2022. október 9., vasárnap 21:04

A halálbüntetés embertelen és megalázó bánásmód, amely ellentétes az emberi méltósággal, és addig nem hagyjuk abba a küzdelmet, amíg alkalmazzák – írta Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő, valamint Marija Pejčinović Burić, az Európa Tanács főtitkára a halálbüntetés elleni világnap alkalmából közzétett közös közleményben.

Josep Borrell és Marija Pejčinović Burić megerősítették: egyértelműen ellenzik a halálbüntetést minden időben, minden helyen és minden körülmények között, és felszólították az Európa Tanács két tagját, Örményországot és Azerbajdzsánt, hogy haladéktalanul írják alá a halálbüntetés eltörléséről szóló jegyzőkönyvet. Felhívták a figyelmet, hogy 

a halálbüntetést még mindig alkalmazó országok száma folyamatosan csökken világszerte,

egyre többen hagynak fel „a kegyetlen, embertelen és hatástalan büntetés alkalmazásával”.

Hozzátették: határozottan elítélik az orosz erők által megszállt Donyeckben nemrégiben hozott halálos ítéleteket. Hasonlóképpen léptek fel a belarusz büntető törvénykönyv politikai indíttatású módosítása ellen, amely a halálbüntetést a terrorcselekmények kísérletére is kiterjeszti azzal a céllal, hogy a politikai ellenzék ellen irányuljon. 

Felszólították továbbá Szingapúrt, Iránt, Szaúd-Arábiát és más országokat, amelyek a közelmúltban növelték a kivégzések számát, hogy hagyjanak fel a halálbüntetés alkalmazásával. Az uniós főképviselő és az ET-főtitkár úgy gondolják: a halálbüntetés velejárója az embertelen és megalázó bánásmód.

A halálbüntetés hozzájárul az emberek hosszú távú testi és lelki egészségének romlásához. A kivégzéssel járó lelki gyötrelem és az alkalmazott brutális kivégzési módszerek ellentétesek az emberi jogok európai egyezményével

– áll a közleményben.

Globális szövetség a a kínzás és a halálbüntetés ellen

Az EU és az Európa Tanács arra ösztönöz minden államot, hogy csatlakozzon a 2017-ben indított, kínzásmentes kereskedelemért létrehozott globális szövetséghez, amelynek keretében jelenleg 62 állam kötelezte el magát a kínzás és a halálbüntetés végrehajtásához használt áruk kereskedelmének korlátozása mellett.

„A halálbüntetés nincs elrettentő hatással a bűnözésre. Egyetlen jogrendszer sem lehet mentes a bírói hibáktól, amelyek ártatlan életek elvesztéséhez vezethetnek” – mutatott rá Josep Borrell és Marija Pejčinović Burić.

Rovatok