Index Vakbarát Hírportál

Fegyvert tartott iskolatársa fejéhez egy középiskolás fiú Trencsénben

2022. október 11., kedd 17:36

Fegyverrel támadt iskolatársára egy trencséni fiatal. A diákok már korábban is konfliktusban álltak. Az iskola vezetősége vizsgálóbizottságot állított fel az ügy kivizsgálására.

Fegyvert szegezett társa fejéhez egy szlovákiai középiskolás fiú Trencsénben. A jelenlegi információk szerint a diákok az eset előtt is konfliktusba kerültek, ami alatt össze is verekedtek. A fegyverrel rendelkező diák ezután döntött úgy, hogy megleckézteti társát, és több más, iskolában tanuló barátjával együtt támadt rá a fiúra egy öltözőben.

Az Új Szó azt írta, a verekedés az épület előtt folytatódott, ahol tömegverekedésbe torkollott. Ezt követően került elő egy gázpisztoly, amelyet a fiú társa fejéhez szegezett. Egy gyereket kórházba szállítottak az eset után.

Az iskola vezetősége vizsgálóbizottságot állított fel az ügy kivizsgálására. Az ügyben a rendőrség veszélyes fenyegetés miatt indított eljárást, konkrét személyt eddig nem gyanúsítottak meg.

Rovatok