Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: A békéhez tárgyalás kell, a tárgyaláshoz pedig párbeszéd

2022. október 13., csütörtök 20:52

Ha a Nyugat és Oroszország nem beszél egymással, hagyják elhalni a kommunikációs csatornákat, azzal feladják a békének még a reményét is a jelenlegi szörnyű helyzetben − figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Oroszországi Energiahét alkalmával rendezett panelbeszélgetésen kijelentette: ma rendkívülinek számít, hogy egy európai uniós és NATO-tagállam külügyminisztereként részt vesz a mostani rendezvényen, azonban Magyarország még nem adta fel a reményt, és imádkozik azért, hogy minél előbb béke legyen a szomszédságában − közölte az MTI. 

Borzalmas a helyzet, emberek halnak meg és szenvednek, az árak az egekben, az infláció rekordszintet ért el, az első általános globális energiaellátási válsággal nézünk szembe

− hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter a globális energetikai trendek jelenével és jövőjével foglalkozó beszélgetésen kiemelte, hogy Budapest nem politikai vagy ideológiai, hanem szigorúan fizikai kérdésként tekint az energetikai együttműködésre, ugyanis politikailag vagy ideológiailag nem lehet fűteni és főzni. Rendkívül fontosnak nevezte a Török Áramlat működését, s úgy vélekedett, hogy el kell kerülni az északi gázvezetékek elleni szabotázsakciókhoz hasonló incidenseket.

Hangsúlyozta: a kormány kizárólag a nemzeti érdekeket követve alakítja ki az álláspontját, annak nincs sem ukrán, sem orosz aspektusa.

A zöld átállás gyakorlati kérdés

A miniszter kérdésre válaszolva kitért a zöld átállás ügyére is, és kijelentette, hogy erre gyakorlati, nem pedig politikai ügyként kell tekinteni, mindazonáltal a kormány a környezetvédelmet fontos feladatnak tartja a bolygó megőrzése érdekében. Elmondta: bizonyos mozgalmak megpróbálták kisajátítani a kérdést, amely „szexi, trendi politikai termékké” vált, azonban szavai szerint minél inkább átpolitizálják ezt, annál hiteltelenebbé válik.

Hangsúlyozta: a gazdasági teljesítmény és a versenyképesség erősítésének kéz a kézben kell járnia a környezetvédelemmel, ügyelni kell ezen egyensúly megőrzésére. A miniszter az ukrajnai háborúra válaszul életbe léptetett szankciókat is érintette, kiemelve, hogy azok rendkívül fájdalmasak Magyarország és Európa számára, talán fájdalmasabbak is, mint Oroszország számára, ezért a béketeremtés jelenti az egyetlen megoldást.

Példaként említette, hogy tavaly Magyarország hétmilliárd eurót fordított energiaköltségekre, míg ez idén 19 milliárd euró, jövőre pedig akár 29 milliárd euró is lehet. Szijjártó Péter találkozik többek között Gyenyisz Manturov és Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettesekkel, illetve Kirill Komarovval, a Roszatom első vezérigazgató-helyettesével is Moszkvában.

Rovatok