Az ukrajnai kudarcok sorozata Oroszország számára a közelmúltban felerősítette a találgatásokat arról, hogy vajon Vlagyimir Putyin túlélheti-e ezt a helyzetet vezetőként. És ha igen, meddig?
Nem minden autokrata veszíti el a hatalmát egy sikertelen hadjárat után – Szaddám Huszein még Irak Irán elleni katasztrofális háborúja után is életben maradt –, de előbb-utóbb sokan megteszik, mivel hatalmuk annyira összefonódik nemzetük harctéri erejével.
Oroszország ukrajnai veszteségei közül a legemblematikusabb az október 8-ai támadás Putyin kedvenc projektje, a kercsi híd ellen, amely közúti és vasúti összeköttetést biztosított az orosz szárazföld és a Krím között. A híd 2018-ban készült el, négy évvel azután, hogy Oroszország annektálta a félszigetet, és egy nappal azután sérült meg, hogy Putyin megünnepelte 70. születésnapját. A támadást Putyin nem hagyhatta szó nélkül. Oroszország 48 órán belül rakétatámadást indított Ukrajna városai ellen, beleértve Kijev központját is.
„A kercsi híd elleni támadás azonban csak a legújabb bizonyíték volt arra, hogy Oroszország elveszítheti ezt a háborút. Az elmúlt hónapban Ukrajna visszavette az északkeleti Harkiv régió teljes ellenőrzését, visszafoglalta a stratégiailag fontos Liman városát, és folytatta előrenyomulását a déli Herszon régióban, alig néhány nappal azután, hogy Putyin bejelentette annak az Orosz Föderáció általi annektálását” – írja az Independent elemző cikkében Mary Dejevsky.
Oroszország veszteségeit tükrözi, hogy Moszkvában a jelek szerint egyre nagyobb nyugtalanság uralkodik a háború folyását illetően. A katonai vezetés legutóbbi, többszöri átrendeződése során Putyin a szíriai konfliktus hírhedten kíméletlen veteránját, Szergej Szurovikin tábornokot nevezte ki az ukrajnai műveletek főparancsnokává.
Ez azt követően történt, hogy Putyin három héttel ezelőtt bejelentette a tartalékosok részleges mozgósítását, ami arra utal, hogy a háború a tervezettnél tovább tart és nagyobb áldozatokat követel. A mozgósítást utcai tüntetések követték Oroszország számos részén, és több mint 200 ezer fiatalember hagyta el az országot, akik megpróbáltak elmenekülni a behívó elől.
„A mozgósítás további problémákba ütközött, mivel a visszaélésekről és következetlenségekről szóló nyilvános panaszok többek között Putyin rendszerének olyan oszlopos tagjaitól érkeztek, mint Margarita Szimonyan, az RT állami műsorszolgáltató vezetője. A Kreml szokatlan bocsánatkérése a »hibákért« csak egy volt a sok jel közül, amely arra utalt, hogy Moszkva nem teljesen ura az üzenetnek” – állapítja meg a szerző.
A másik az orosz jobboldal egyre nyíltabb kritikája a háborúval szemben. Ezek az emberek támogatták Putyin invázióját, de most már nem hisznek abban, ahogyan a háborút vívják. Az orosz hadvezetést inkompetensnek látják, és azzal vádolják a Kremlt, hogy „puhány” Ukrajnával szemben.
Ukrajnából és nyugati szövetségeseitől pedig olyan hírek érkeznek, amelyek az orosz hadsereg soraiban tapasztalható elégedetlenségről szólnak, és azt állítják, hogy Oroszország kifogyóban van a létfontosságú felszerelésekből és lőszerekből. Az Egyesült Államok olyan hírszerzési jelentést is kiszivárogtatott, amely szerint egy magas rangú, de azonosítatlan Kreml-bennfentes közvetlenül Putyint szidta a háború vezetése miatt.
Mindezen negatívumok ellenére egyelőre kevés bizonyíték van arra, hogy maga Putyin bajban van, vagy hogy közvetlen kihívás fenyegeti.
A februári és a mozgósítási rendelet utáni népi tiltakozás egyaránt elapadt. Az, hogy engedélyezték az emberek számára az ország elhagyását, valójában egy megfontolt biztonsági szelepet jelenthetett. A hivatalos egység homlokzata nagyrészt megmaradt.
Másfelől viszont a zárt ajtók mögött működő rendszerekben, mint amilyen a mai Oroszországé, a csúcson bekövetkező változásokról először csak azután értesülhet bárki, hogy azok megtörténtek. A Mihail Gorbacsov elleni 1991-es keményvonalas puccs a semmiből jött. A puccsisták meg is buktak.
A háborút a leghevesebb nyilvános kritika nem a liberális baloldalról, hanem a nacionalista jobboldalról érte. Ez azt jelenti, hogy azoknak,
akik külföldről hangosan agitálnak Putyin megbuktatásáért, most vigyázniuk kell, hogy mit kívánnak. Egy új vezető a Kremlben éppen az ellenkezője lehet annak a behódolóbb személynek, akire vágynak.
Ez nem jelenti azt, hogy egy új vezető a Kremlben nem jelenthet fordulatot az orosz politikában, minimális arculatvesztéssel, és esélyt ad az Ukrajnával és a Nyugattal való kapcsolatok újrakezdésére. Ez lehetséges, ahogy az ellenkezője is.
Az első az, hogy nem lehet béke, amíg Putyin hatalmon van. Úgy tűnik, nyugati konszenzus alakult ki e gondolat körül, amelyet most egy ukrán elnöki rendelet is rögzít.
Ez sajnálatos, mert a Kreml talán elkezdett utalni arra, hogy érdekli a diplomáciai megoldás
– írja az elemző.
Amikor Putyin szeptember 30-án bejelentette négy ukrajnai régió elcsatolását, egy mondatot csúsztatott bele arról, hogy kész tárgyalni Ukrajnával. A napokban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz állami televíziónak adott interjújában az Egyesült Államokkal vagy Törökországgal való tárgyalásokat javasolt. Aztán ott van az Elon Musk által előterjesztett bizarr „béketerv”, valamint egy másik török kezdeményezés.
Ezeket a javaslatokat és felajánlatokat Ukrajna – érthető módon – csípőből elutasította, de a harcok folytatódnak, és a veszteségek egyre csak nőnek.
Kijev tárgyalási hajlandósága, valamint az Egyesült Államok és Ukrajna más nyugati támogatóinak vonakodása, hogy Ukrajna beleegyezése nélkül tárgyalásokat folytassanak, azon a meggyőződésen alapul, hogy Ukrajna meg tudja nyerni ezt a háborút. Ez a második előfeltevés, amelyet talán még egyszer meg kellene vizsgálni.
Az, hogy Oroszország veszíthet, attól is függ, hogy mik a valódi céljai. Putyin nyilatkozatai szerint Oroszország területi ambíciói továbbra is a Donbászra, védelmi ambíciói pedig az ukrán semlegességre korlátozódnak. Az orosz elnök mozgósító beszédében kihangsúlyozta, hogy Oroszország céljai nem változtak.
A harctér tényleges állapotának és az erőforrásoknak a megítélésében mindkét oldalon óvatosságra van szükség. Az orosz veszteségekről és megadásról szóló információk kizárólag ukrán forrásokból származnak. Ukrajna ugyan előrenyomulást ért el keleten és délen, de ezek egyelőre csekélyek ahhoz képest, hogy Oroszország még mindig jelentős területeket birtokol.
A Nyugat hónapok óta azt jósolja, hogy az oroszok hiányt szenvednek a lőszerekből, különösen a rakétákból, de erre alig van bizonyíték.
„A nyugati szankciók hosszabb távon hatásosak lehetnek, de eddig csak az energiaárak jelentős emelkedése formájában köszöntöttek vissza Európára” – jegyzi meg Mary Dejevsky. Ami Ukrajnát illeti, továbbra is nagymértékben függ a nyugati támogatástól, és ez így is marad. Liman visszafoglalásakor a civilek között vita alakult ki az élelmiszerhiány miatt.
Mi lesz, ha eljön az idő, amikor Ukrajna víz- és áramellátása túlságosan megrongálódik ahhoz, hogy gyorsan helyre lehessen állítani? Milyen hamar kezd megroppanni a morál – még Ukrajna félelmetesen ellenálló morálja is? Mikor és hogyan kezdenek el az Egyesült Államok és mások megijedni attól, hogy mennyibe kerül Ukrajnának egyre nagyobb mennyiségű és egyre fejlettebb fegyverekkel való ellátása? – teszi fel a kérdéseit a szerző.
Még ha Oroszország vereségének és Ukrajna győzelmének kilátásai túlzóak is, ez természetesen nem jelenti azt, hogy Putyin biztonságban van a Kremlben. Amikor háborút indított Ukrajna ellen, szörnyű hibát követett el, amiért végső soron még fizetnie kell. Oroszország legfőbb gondjai nem változnak egy új vezető esetén sem. Bármelyik utódnak ugyanazok az aggodalmai lesznek Moszkva biztonságával és nyugati határainak sebezhetőségével kapcsolatban.
Ahogyan Lord Palmerston és Henry Kissinger is mondta: barátok és ellenségek jönnek és mennek, de az érdekek ugyanazok maradnak. Az érdekeket pedig minden nemzeti vezetőnek kötelessége megvédeni, üljön akár Moszkvában vagy Kijevben, esetleg Washingtonban vagy Londonban.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2014. december 18-án. Fotó: Konstantin Zavrazhin / Getty Images)