Index Vakbarát Hírportál

Egy mentőhajó kiköthetett, kettőt kitiltott Olaszország

2022. november 6., vasárnap 12:42

Olaszország engedélyezte, hogy vasárnap kora reggel egy humanitárius mentőhajó 179 bevándorlóval a fedélzetén befusson egy szicíliai kikötőbe, és megkezdje a kiskorúak partra szállítását, miközben elutasította három másik, további 900 embert szállító hajó biztonságos kikötésre vonatkozó kérését a közeli vizeken.

A német zászló alatt hajózó Humanity1 nevű hajó Cataniában ért partot.

Olaszország új kormánya lezárta kikötőit a nem kormányzati szervezetek mentőhajói előtt, és ragaszkodik ahhoz, hogy azok az országok, amelyek zászlaja alatt a hajók közlekednek, fogadják be a bevándorlókat. Egyedül a Humanity1 számára engedélyezte a kikötőbe való belépést, hogy kiskorúakat és orvosi ellátásra szoruló embereket tegyen a partra.

A hajót üzemeltető német jótékonysági szervezet tisztviselői vitatták Olaszország azon lépését, hogy megkülönbözteti a „veszélyeztetett” bevándorlókat, mondván, valamennyiüket a tengeren mentették meg, és a nemzetközi jog szerint már csak ezért is jogosultak a biztonságos kikötésre.

Védelmet kerestek a viharos tengeren

Matteo Piantedosi belügyminiszter pénteken közölte, hogy a Humanity1 csak addig tartózkodhat olasz vizeken, amíg a kiskorúak és a sürgős orvosi ellátásra szoruló emberek partra szállnak.

Az intézkedést azt követően hagyták jóvá, hogy Németország és Franciaország is felszólította Olaszországot, biztosítson biztonságos kikötőt a bevándorlóknak. Jelezték egyben, egy részüket befogadnák, hogy Olaszország ne egyedül viselje a migrációs nyomás terhét.

A másik három hajónak azonban az olasz hatóságok nem ajánlottak fel ilyen lehetőséget. A norvég zászló alatt közlekedő Geo Barents, amely az MTI szerint 572 főt szállított, valamint a német vezetésű Rise Above 93 fővel a hétvégén ért olasz vizekre Szicíliától keletre, hogy védelmet keressen a viharos tengeren, de nem kaptak hozzájárulást Olaszországtól, és nem érkezett hatósági válasz a biztonságos kikötőre vonatkozó többszöri kérésre sem.

A francia SOS Méditerranée jótékonysági szervezet által üzemeltetett Ocean Viking 234 migránssal a fedélzetén a Messinai-szorostól délre, nemzetközi vizeken maradt.

Rovatok