Index Vakbarát Hírportál

Enyhített a Kínai Kommunista Párt: rövidül a karantén és változik az utazási korlátozás

2022. november 11., péntek 12:59

A Kínai Kommunista Párt enyhítéseket jelentett be pénteken a koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályozások egy részével kapcsolatban, egyebek között rövidítik a karantén idejét és enyhítettek a belföldi és külföldi utazásokra vonatkozó rendelkezéseken.

Az enyhítések nyomán a légitársaságoknak nem kell büntetést fizetniük fertőzött személy utasszállítása esetén, valamint rövidítenek a belföldi utazásokat érintő karanténidőn is. A kontaktkövetésen is módosítanak, a másodlagos kontaktszemélyeket már nem azonosítják a hatóságok.

Visszavonták emellett azt a rendelkezést is, amely kimondja a nemzetközi járatok törlését minden olyan esetben, amikor fertőzött személyt találnak a repülőgépeken, az utasoknak pedig immár elég lesz az utazás előtti 48 órában egy Covid-tesztet végezniük a korábban előírt kettő helyett.

A most elfogadott lazítások – amelyeket a kínai közegészségügyi bizottság honlapján is közzétettek – a párt új vezetőségének megválasztását követően bejelentett első húsz intézkedés között vannak.

A lázongó lakosság is az enyhítést szorgalmazta

A bizottság emellett bejelentette, felgyorsítják az oltási kampányokat, különös tekintettel az idősekre, valamint leszögezték, igyekeznek minimalizálni a járványügyi rendelkezések lakosságra gyakorolt hatását.

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megkönnyítsék a vállalatok és ipari parkok logisztikáját, ha fertőzötteket azonosítanak, a fontos cégeket pedig nem lehet önkényesen a termelés megszakítására utasítani

– jelentette a Kínai Kommunista Párt.

Az ázsiai ország északkeleti részében a héten zavargások törtek ki a koronavírus-fertőzések megnövekedett száma miatt bevezetett újabb karanténintézkedések nyomán, Santung tartomány hatósága pedig közölte, hogy többeket letartóztattak.

Mint arról beszámoltunk, menekültek a dolgozók a világ legnagyobb iPhone-gyárából, melyet a fertőzés miatt lezártak. Múlt héten a kelet-kínai Csengcsou városában kezdett növekedni a fertőzöttek száma. Emiatt a tízmilliós város azon ipari negyedét is lezárták, ahol az Apple cég iPhone-jait gyártják. A térségben kihirdetett egyhetes lezárás hallatán az ott dolgozók a kerítéseken átmászva, autópályák mentén gyalogolva hagyták el a gyárat, hogy elkerüljék a karanténközpontba történő áthelyezést, ahol erősen korlátozott az ételhez, a tisztálkodáshoz és a privát szférához való hozzáférés.

Rovatok