Index Vakbarát Hírportál

Kivégeztek egy embert a tüntetések miatt Iránban

2022. november 15., kedd 14:42

Egy meg nem nevezett személyt állítólagos gyújtogatásért kivégeztek a Mahsza Amini halála miatt kirobbant zavargások leverése közben.

Iránban meghozták az első halálos ítéletet a kormány elleni heves tiltakozások miatt, miközben jogvédő csoportok arra figyelmeztetnek, hogy kivégzések hulláma következhet, mivel a vezetők megpróbálnak véget vetni a közel két hónapja tartó országos szintű ellenállásnak.

A kivégzést egy ismeretlen személy ellen rendelték el, aki állítólag felgyújtott egy kormányzati épületet. A kivégzésre azt követően került sor, hogy a hónap elején a 290 iráni törvényhozó közül 272-en megszavazták a halálbüntetés bevezetését súlyos államellenes bűncselekményekért, és egyes tisztviselők ismét követelték, hogy keményebben lépjenek fel a zavargásokkal szemben, amelyek nem mutatják a csillapodás jeleit.

Iránban évente több embert végeznek ki, mint bármely más országban, kivéve Kínát, és az első ismert halálos ítélet, amelyet a tiltakozó mozgalomban részt vevő ember ellen hoztak, riadalmat keltett a nem kormányzati szervezetek körében.

A tüntetések 57 napja alatt 326 ember vesztette életét. A megmozdulások egy fiatal nő halála után törtek ki, akit azért vettek őrizetbe, mert „nem megfelelő” fejfedőt viselt. Több ezer embert vettek őrizetbe.

Eközben az iráni tüntetések erőszakos elfojtása mögött álló iráni tisztviselőket újabb európai szankciókkal sújtották, miután Emmanuel Macron forradalomnak nyilvánította a folyamatban lévő zavargásokat, és azt állította, hogy a nyugati hatalmakkal folytatott nukleáris tárgyalások patthelyzetbe kerültek.

Az Európai Unió hétfőn 29 személy és három szervezet ellen jelzett szankciókat. A listán a forradalmi gárdisták prominens tagjai szerepelnek, akik az elnyomás élére álltak.

Zátonyra futhat az atomalku

Az atomalkuról − az Európai Unió és az Egyesült Államok által az iráni gazdaságra kivetett szankciók feloldásáról szóló, még véglegesítésre váró megállapodásról − szólva Macron azt mondta, hogy 

ez a forradalom sok mindent megváltoztat... Nem hiszem, hogy lesznek olyan új javaslatok, amelyekkel most azonnal meg lehetne menteni az atomalkut.

Ez volt az első alkalom, hogy egy európai vezető a zavargásokat többnek minősítette, mint tiltakozó megmozdulásnak, ami minden bizonnyal tovább dühíti az iráni tisztviselőket, akik már korábban is „sajnálatosnak és szégyenletesnek” minősítették Macron hétvégi találkozóit.

Az Európai Unió szankciói, amelyek nagyrészt szimbolikusak, utazási tilalmat és a közösségben tartott vagyontárgyak befagyasztását jelentik. Az Európai Unióban élő lakosoknak és szervezeteknek az is tilos, hogy pénzt küldjenek a szankciókkal sújtott személyeknek.

A listán szerepel Ahmad Vahidi iráni belügyminiszter, aki az ország biztonsági erőit irányítja, és akit széles körben felelősnek tartanak a tüntetések elfojtása közben legalább hetven ember haláláért és több száz súlyos sérüléséért.

Rovatok