Index Vakbarát Hírportál

Elnököt választ Kazahsztán

2022. november 20., vasárnap 07:54

Megkezdődött az előre hozott elnökválasztás vasárnap reggel Kazahsztánban, a csaknem 12 millió szavazásra jogosultnak Kaszim-Zsomart Tokajev államfő utódát kell megválasztania.

A választás esélyesének maga Tokajev számít, öt kihívóját nem tartják esélyesnek arra, hogy bármelyikük több voksot tud szerezni a 69 éves jelenlegi államfőnél – adta hírül az MTI.

Tokajev 2019 júniusában lett Kazahsztán elnöke, miután az országot csaknem 30 évig vezető Nurszultan Nazarbajev lemondott. Azon a szavazáson Tokajev a szavazatok 70,96 százalékával nyert. Az elnök a mostani kampányban „új Kazahsztán” kiépítését hirdette meg, amelyben csökkennek a társadalmi egyenlőtlenségek.

Idén júniusban népszavazáson alkotmányreformot fogadtak el, amelynek értelmében az államfő mandátuma az eddigi ötéves helyett hétéves lesz, ugyanakkor a megbízatás ezentúl nem újítható meg. Az elnökválasztás 2024-ben lett volna esedékes, de Tokajev a reformok és az állam szerkezetének megerősítésére hivatkozva előre hozta.

Az év elején az országban tüntetések és zavargások zajlottak, amelyeket az üzemanyagként használt cseppfolyósított gáz drágulása váltott ki, ezeknek számos halálos áldozata is volt. A történek miatt akkor Aszkar Mamin miniszterelnök is lemondott.

Rovatok