Index Vakbarát Hírportál

Megegyezést kötött Koszovó és Szerbia, elkerülhetik a háborút

2022. november 24., csütörtök 09:19

Szerbia és Koszovó megegyezett azoknak a rendszámtábláknak az ügyében, amely miatt kiújult a két ország konfliktusa.

A konfliktus az utóbbi hetekben mérgesedett el amiatt, hogy a koszovói rendőrök a rendszámtáblák cseréjére szólították fel a szerbeket. Egyesek már azt is kilátásba helyezték, hogy a háború is kitörhet a két ország közt.

A két ország vezetője először hétfőn tárgyalt egymással Brüsszelben, az a tárgyalás azonban nem vezetett eredményre. Ennek ellenére folytatták az egyeztetést, és szerda éjjel Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője (aki a felek közt közvetített) arról számolt be,

hogy azóta  sikerült megegyezniük a feleknek.

Borrell azt írta, hogy a megegyezés lényegében két dologból áll

Az EU főképviselője szerint a felek a következő napokban folytatják a tárgyalást a megegyezésben foglaltak gyakorlati kivitelezéséről.

A szerbek szerint Koszovó pánikol, az amerikaiak örülnek 

Petar Petkovics, a Koszovóért felelős szerb kormányhivatal vezetője azt mondta, hogy a megegyezés után az egyik koszovói lapban valótlan kijelentést közöltek tőle azzal összefüggésben, hogy mit mondott a megegyezésről.

Pristinában pánikolnak a megegyezés miatt! […]. Az információs háború eszközével megpróbálják eltitkolni a rendszámtáblákról szóló megegyezés eredményeit

– írta.

A Kosovo Online szerint Petkovics valójában azt mondta, hogy a megegyezésnek köszönhetően minden koszovói szerb mentesül a rendszámtáblák miatti 150 eurós bírságtól és minden más büntetőintézkedéstől, ezáltal pedig biztosították a békét és megvédték a koszovói szerbeket. 

Mindeközben Ned Price amerikai külügyi szóvivő is közölte, hogy az Egyesült Államok üdvözli a két fél megegyezését, amelynek köszönhetően egy majdnem két éve tartó vita érhet véget.

(Borítókép: Ferdi Limani/Getty Images)

Rovatok