Index Vakbarát Hírportál

A Fehér Ház támogatja a kínai tiltakozást

2022. november 29., kedd 06:29

A Fehér Ház támogatja a békés tiltakozást, és közelről figyeli a Kínában zajló eseményeket – jelentette ki az amerikai elnöki hivatal Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

Washington szorosan nyomon követi a kínai tüntetések alakulását – jelentette ki John Kirby a szigorú járványügyi intézkedések miatt Kína több városában zajló tiltakozó megmozdulásokra vonatkozóan. Hozzátette: az elnököt is folyamatosan tájékoztatják a fejleményekről, és egyelőre úgy ítélik meg, hogy az események nem befolyásolják különösképpen a gazdasági ellátási láncok működését. Ugyanakkor hozzátette, hogy Kínában a koronavírus-járvány láthatóan komoly tényező, és miután Kína jelentős globális gazdasági szereplő, ennek vannak kihatásai a gazdaságra is.

Az Index korábban írt arról, hogy Sanghajban több ezren vonultak utcára hétfőn. De diákok tüntettek a pekingi és nankingi egyetemen is, mivel tízen meghaltak, kilencen pedig megsérültek néhány napja egy ürümcsi toronyházban, ahol tűz ütött ki, a lakók pedig nem tudtak elmenekülni, mert az épületet a járványügyi korlátozások miatt lezárták.

Az áldozatok egyes jelentések szerint több mint három hónapja nem hagyhatták el otthonukat, a tűzoltók pedig – szintén a korlátozások miatt – nem tudták megközelíteni a lakóépületet a jobbára ujgurok lakta Hszincsiang terület székhelyén.

Kiállnak az iráni nők jogai mellett is

A szóvivő megjegyezte, hogy az Ukrajnában zajló háború szintén komoly hatással van a globális gazdaságra, ezért támogatják az orosz olajra kivetett ársapkát, és ezért látják el Ukrajnát mindazokkal az eszközökkel és képességekkel, amelyek révén a harcmezőn sikereket érhet el, illetve véget érhet a háború.

Valamint arról is beszélt, hogy nincs tudomása arról, hogy az amerikai labdarúgó-szövetség az amerikai kormányzat bármely képviselőjével konzultált volna azt megelőzően, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság hivatalos zászlaja helyett címer nélküli lobogót tüntetett fel saját közösségi médiafelületein az iráni nők jogai és a tüntetők melletti kiállás jeleként – számolt be az MTI. 

Mint arról beszámoltunk, az iráni média szerint az amerikai csapatot ki kellene zárni a katari labdarúgó-világbajnokságról, mert a tengerentúlon megváltoztatták az iráni nemzet zászlaját.

„Az amerikai szövetség egyértelműen megsértette a nemzetközi szövetség (FIFA) alapszabályát azzal, hogy eltorzította az iráni zászlót. Ebben az esetben a tíz mérkőzésre szóló eltiltás lenne a megfelelő szankció” – írta az iráni Tasnim.

(Borítókép: Tüntetők Kínában 2022. november 28-án. Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary)

Rovatok