Index Vakbarát Hírportál

Emelkedett az olaszországi földcsuszamlás halálos áldozatainak száma

2022. december 1., csütörtök 13:44

Tízre emelkedett az olaszországi Ischia szigetén a hét végén történt földcsuszamlás halálos áldozatainak száma, a mentőalakulatok csütörtökön két újabb holttestre bukkantak, további két embert pedig még mindig keresnek.

A tájékoztatás szerint az egyik halott vélhetően az a Gianlucca Monti, akinek három gyereke is odaveszett a tragédiában. Monti feleségét még mindig keresik.

A szigetről szombaton jelentettek földcsuszamlást, amely egyebek között házakat rongált meg, autókat és buszokat sodort a tengerbe, és iszappal árasztotta el az utcákat is. A természeti katasztrófa Casamicciola Terme kikötővárost érintette.

Nello Musumeci tengerekért és Dél-Olaszország felzárkóztatásáért felelős tárca nélküli miniszter a parlament alsóházában azt mondta, összesen 45 épület vált teljesen lakhatatlanná és 290-en maradtak fedél nélkül, őket a többi között környékbeli hotelekben szállásolták el.

Giorgia Meloni kormányfő vasárnap kezdetnek kétmillió eurós (816 millió forintos) segélycsomagot ígért Ischiának, és az év végéig felfüggesztette a helyi lakosok adóterheit – számolt be az MTI.

A római kormány rendkívüli állapotot hirdetett Ischián, hogy az így rendelkezésre álló forrásokból finanszírozhassa a károk enyhítését és az újjáépítést. A szakértők és aktivisták szerint az illegális építkezések növelték meg a természeti katasztrófa kockázatát a turistaparadicsomnak számító szigeten.

Rovatok