Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor szerint csak egy kiút van az energiaválságból

2022. december 2., péntek 17:27

Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Cirkovcében a Cirkovce–Pince villamosenergia-távvezeték átadóünnepségén.

A kormányfő hangsúlyozta: korábban az egykori jugoszláv területen élő népek és a magyarok el voltak vágva egymástól. Emiatt a magyarok minden kapcsolatot kelet–nyugat összefüggésben építettek ki, legyen szó gázról, olajról, villanyról.

Ez a szétválasztottság Jugoszlávia megszűnése után is megmaradt, és Magyarország egyetlen szomszédja Szlovénia volt, amellyel sem a gáz, sem az olaj, sem pedig a villamosenergia-rendszer nem volt eddig összekötve – tette hozzá Orbán Viktor.

Orbán Viktor felidézte: 1999-ben az általa vezetett akkori magyar kormány hozta le a magyar határ végéig a villamosenergiavezetéket majd összekötötték azt a horvát rendszerrel. Köszönetet mondott a szlovén kormányoknak, amelyek részt vettek a távvezeték kiépítésében, illetve a szlovén embereknek is, akik kitartottak, és szintén fontosnak érezték a villamosenergia-rendszer észak-déli összeköttetését.

A kormányfő szerint világos a feladat a magyaroknak: meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy a még hiányzó többi összeköttetés is létrejöjjön Szlovénia és Magyarország között. Kiemelte: abban hisz, hogy Közép-Európa amelyhez mindannyian tartozunk, fényes jövő előtt áll. Olyan népek élnek itt, amelyek rendkívül tehetségesek, képesek és tudnak sokat dolgozni, hajlandóak kockázatot vállalni, szeretik a hazájukat és családjukat, ez pedig olyan energiát ad, hogy sikeressé tesz bennünket – mondta.

Hangsúlyozta: bár különböző nyelveken beszélünk, az életösztönök összekapcsolnak bennünket. A politikusok, ha ezt megértik, „és jól engedelmeskednek ezeknek a népi ösztönöknek”, akkor Közép-Európa vesztes helyett nyertese lehet a történelemnek, le tudja dolgozni a hátrányát, és Európa legboldogabb legjómódúbb legbiztonságosabb térségévé tudjuk alakítani – fogalmazott.

Biztonság, gazdaság, energiaellátás

Az átadóünnepséget követő sajtókonferencián Orbán Viktor közölte: Európa és Magyarország előtt három kockázat áll, biztonsági, gazdasági és energiaellátási. Bizonytalan időkben a jó szomszédi kapcsolat felértékelődik, ezért nagy értéknek és megbecsülendőnek nevezte, hogy Magyarország és Szlovénia jó kapcsolatban áll egymással.

Erről szólva kiemelte: Magyarország a NATO keretén belül légtérrendészeti feladatok ellátásában is együttműködik Szlovéniával. Emellett a két ország közti gazdasági kapcsolatok is kiválóak, a szlovén-magyar kereskedelmi forgalom 35 százalékkal nőtt, egyre több a két ország közti beruházás és létrehoztak egy közös alapot is a határmenti fejlesztésekre.

A két országot összeköti az is, hogy egymás országaiban élő kisebbségi közösségeket értéknek tekintik

– jelentette ki Orbán Viktor, jelezve, amióta a Fidesz-KDNP kormány van hatalmon, a Magyarországon élő szlovén közösség támogatásai hatszorosukra nőttek, és Szlovénia is értéknek tekinti az országban élő magyarokat.

Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: a szerb-osztrák-magyar együttműködés célja közösen védeni a határokat a migrációval szemben, amelyben örömmel fogadnak segítséget más országoktól, akár Szlovéniától is, hogy minél jobban lehessen védeni Európa külső határait, továbbá minél délebbre lehessen vinni a hatékony határellenőrzést.

Az orosz függőség felszámolása

A szlovén-magyar földgázvezeték tervekről Orbán Viktor kiemelte: egyetértés van abban, hogy a két országot össze kell kötni gázvezetékkel is. A magyar fél nagyobb átmérőjű vezetékben, míg Szlovénia közepes vagy kisebb volumenben gondolkodik, amely kapacitását később növelné. Orbán Viktor szerint ez áthidalható, a magyar fél számára a kisebb volumenű kezdés is elfogadható.

Magyarországnak három lehetősége van, ha tovább akarja növelni függetlenségét az orosz energiaforrásoktól Románia, Horvátország és Szlovénia irányában. Magyarországot mindhárom irány érdekli, mert a függőséget szeretné felszámolni, hogy minél több választási lehetőség legyen

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy pragmatikus együttműködésre készül szlovén kollégájával.

Később a tőzsdei árakról szóló kérdésre válaszolva arról is beszélt: bár Magyarország Szlovéniától eltérően nagyrészt Oroszországból hozza be az energiát, a tőzsdei ár alakulása az oroszokkal kötött szerződésen keresztül a magyar árszintet is meghatározza.

Történelmi projekt

Szlovénia számára sok szempontból történelmi projekt a Cirkovce-Pince magasfeszültségű távvezeték, nemcsak azért, mert ez a legnagyobb az állami tulajdonú villamosenergia-átviteli vállalat (ELES) történetében, és javítani fogja Szlovénia ellátásának biztonságát, hanem azért is, mert regionális és szélesebb körű jelentése is van – jelentette ki Robert Golob szlovén kormányfő pénteken az északkelet-szlovéniai Cirkovcében, a távvezeték átadási ünnepségén, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

A szlovéniai Cirkovce és Pince közt 80,5 kilométer hosszan épült, kétszer 400 kilovoltos távvezeték a Szlovénia-Magyarország-Horvátország összeköttetés része. A távvezeték-építés a szlovén oldalon 2020 augusztusától zajlott. Szlovénia volt az utolsó szomszédos ország, amellyel Magyarországnak eddig nem volt távvezetékes összeköttetése. Úgy vélte: azzal, hogy átadták rendeltetésének az új távvezetéket, a jövőnek dolgoztak. 

Európa az összes jövőbeni válságot csak akkor tudja átvészelni, ha szolidáris lesz. Folytatnunk kell ezt az együttműködést az államok között más összeköttetéseken át

– vélekedett. Majd hozzátette, itt az idő, hogy az elektromos távvezeték után komolyan elgondolkodjanak és meg is valósítsák a gáz terén az összeköttetést, és kiépítsenek egy gázvezetéket Szlovénia és Magyarország között.

A kiút az energiaválságból

Mint megírtuk, a miniszterelnök péntek délelőtt utazott el Szlovéniába, hogy részt vegyen a Cirkovce–Pince villamos vezeték építésének befejezése alkalmából tartott ünnepségen, ahová Robert Golob szlovén kormányfő hívta meg. Orbán Viktor szlovén kollégájával és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel Mariborban munkaebéden tárgyalt az európai energiabiztonságot ért kihívásokról.

A miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán egy képet is megosztott a szlovén kormányfővel, amelyhez azt írta:

Ma átadjuk a Magyarországot és Szlovéniát összekötő magasfeszültségű távvezetéket. A kiút az energiaválságból: szankciók helyett együttműködés!

Orbán Viktor péntek reggel többek között az Európai Unió szankcióiról, migrációról és a helyreállítási alapról is beszélt a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint az eredeti elképzelés alapján a szankciók segítettek volna a háborút lezárni, de ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A legkomolyabb szankció azonban december 5-én lép hatályba, amely az olajra vonatkozik, ehhez annyit fűzött még hozzá: most ugrik a majom a vízbe. 

Rovatok