Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Unió együttműködne a Nyugat-Balkán országaival

2022. december 5., hétfő 12:51

Az Európai Bizottság cselekvési tervet javasol a Nyugat-Balkán országaival való együttműködésre az illegális migráció jelentette közös kihívások kezelése érdekében – tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.

A december 6-ra, Tiranába tervezett EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozót és a bel- és igazságügyi tanács migrációval is foglalkozó december 8-i ülését megelőzően közzétett javaslat számos intézkedést határoz meg, köztük a határigazgatás megerősítését, a menekültügyi eljárások felgyorsítását, a befogadási kapacitás támogatását és az embercsempészet elleni küzdelem megerősítését – írja az MTI.

Szerepel benne továbbá az uniós tartózkodásra jogosulatlanok visszafogadásáról szóló együttműködés, valamint az érintett országok és az EU közötti vízumpolitika összehangolásának megvalósítása.

Az intézkedések célja, hogy megerősítse a migrációval és a határigazgatással kapcsolatos együttműködést a nyugat-balkáni partnerekkel, tekintettel az uniós csatlakozási perspektívával rendelkező egyedülálló státuszukra és az uniós szabályokhoz való igazodásra irányuló folyamatos erőfeszítéseikre – írta közleményében az Európai Bizottság.

Az EU-nak és a tagállamoknak együtt kell működniük a cselekvési tervben meghatározott célok elérése és a terv hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében.

A cselekvési terv kiegészíti az egyéb kulcsfontosságú migrációs útvonalakra irányuló, folyamatban lévő munkát, és modellként szolgálhat más migrációs útvonalak sajátosságaival foglalkozó hasonló tervek kidolgozásához – tették hozzá.

Rovatok