Index Vakbarát Hírportál

Megbukott a szlovák kormány

2022. december 15., csütörtök 19:07

A szlovák parlament megvonta a bizalmat a Heger-kormánytól. A kormány bukása mellett 78 képviselő szavazott, 20-an pedig tartózkodtak. Összesen 102-en voltak jelen, ketten tartózkodtak, ketten nem szavaztak.

Délelőtt még – a kabinet megmentése érdekében – Igor Matovic, a kormánypárt vezetője felajánlotta, hogy lemond a pénzügyminiszteri tisztségről, amennyiben az SaS visszavonja a kormánnyal szemben beadott indítványát, és az állami költségvetést is megszavazza − írta meg az Új Szó

A SaS azonban elutasította Matovic ajánlatát, szerintük ugyanis a kormány bukása elkerülhetetlen. Délutáni közleményükben azt írták: a kormány már nem érdemli meg a bizalmukat, elvesztette ugyanis a korrupcióellenes jellegét.Arra is emlékeztettek, hogy a költségvetés jelenlegi tervezetét nem tudják támogatni.

A kabinet számára sorsdöntő szavazás előtt több független képviselő is úgy nyilatkozott, ha a kormány és az ellenzék nem állapodik meg az előrehozott parlamenti választás időpontjában, akkor a kabinet megbuktatására voksolnak.

A kormánykoalíció 2020-ban vette át a hatalmat, de szeptemberben elvesztette többségét, amikor az SaS a Matoviccsal való vitája miatt kilépett a kormányból. Az ellenzéki pártok, köztük a liberális SaS is, bírálták a kormányt, amiért túl keveset tesz azért, hogy segítsen az embereknek megbirkózni az energiaköltségek és az árak emelkedésével.

(Borítókép: Eduard Heger 2022. november 11-én. Fotó: Ints Kalnins / Reuters)

Rovatok