Index Vakbarát Hírportál

A katari kormány megszólalt a korrupciós botrányról

2022. december 18., vasárnap 18:34

Katar kormányzata visszautasítja azokat a vádakat, amelyek a Katar-gate-ügyben fogalmazódtak meg velük szemben. Állításuk szerint az unió mindenféle alap nélkül lépett fel ellenük.

Másfél hete robbant ki a Katar-gate-ügy, amelyben az Európai Parlament alelnökét is előzetes letartóztatásba helyezték. A vád szerint ő és társai kenőpénzeket kaptak Katartól és Marokkótól is.

Az Európai Unió a botrány kirobbanása után több intézkedést is foganatosított Katar ellen, az Európai Parlamentből például – több más intézkedés közt – kitiltották az arab ország képviselőit. A Politico szerint most a katari kormányzat tiltakozott a lépések ellen, és közölték:

az Európai Parlament „előítélesen” és „pontatlan információk” alapján, „diszkriminatív” módon lép fel velük szemben.

A katari kormány ennek jegyében „határozottan” elutasította a velük szemben megfogalmazott vádakat. Hozzátették azt is, hogy e lépések veszélyeztethetik az EU és Katar együttműködését több területen, köztük az energetikában és a biztonságpolitika terén is. Végül a katariak a Politico szerint a belga kormányzatot is kritizálták amiatt, hogy nem árulták el nekik a már régóta zajló nyomozás részleteit. 

„Trójai faló” lehetett a görög EP-alelnök? 

Mindeközben Görögországban a politikusok és pártok próbálják elhatárolni magukat Eva Kailitól. Az ellenzéki Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASOK) vezetője, Nikosz Androulakisz azzal vádolta meg Eva Kaili EP-alelnököt (aki korábban a pártjának a tagja volt, de a botrány kirobbanása után megszüntették a tagságát) egy interjúban, hogy a nő valójában a görög kormánypárt, az Új Demokrácia „trójai falova” lehetett. 

A PASOK vezetője azt mondta, hogy július óta Kailinak semmilyen kontaktja nem volt a párjával, és hogy direkt nem hívták meg a párt központi bizottságának ülésére azóta. Állítása szerint Kaili nem támogatta őket abban a kémkedési ügyben sem, amelyben felmerült, hogy ellenzéki politikusok telefonjait hallgatták le egy szoftverrel, sőt kifejezetten azon volt, hogy elsimítsa a botrányt.

A görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz erre reagálva azt mondta, hogy a PASOK vezetője csak próbálja hárítani magukról a felelősséget. Kaili a PASOK tagja volt gyerekkora óta, sosem hagyná ott a pártot, mindig is aktív tagja volt – mondta, miközben tagadta, hogy pártjának – egyes híresztelésekkel szemben – bármi köze lenne Eva Kailihoz. 

(Borítókép:  MTI / EPA / Stephanie Lecocq)

Rovatok