Karácsony környékén már a villámháborúnak indult orosz invázió tizedik hónapjában járunk, és nyoma sincs annak, miként oldódhat meg ez a háborús konfliktus Európában. Biztonságpolitikai szakértővel elemeztük, hogy mi is változott meg körülöttünk, az életünkben és a világon a háború kitörése óta.
Lassan az éves évforduló felé tartunk az orosz–ukrán háborúban, és jogosan merül fel bárkiben a kérdés, hogy mit is üzent ez a háború Európának, és milyen hatással van a geopolitikára. Bendarzsevszkij Anton a választ az amerikai filozófus, Francis Fukuyama tételére utalva kezdi. Ezt 1989-ben A történelem vége? című esszéjében fogalmazta meg, és lényege, hogy a liberalizmus a XX. század első felében legyőzte a fasizmust, a második felében a kommunizmust, így már nem maradt más életképes alternatíva.
A világot a liberális demokráciák fogják benépesíteni, nem lesznek nemzetek között viták, a nagyhatalmak között pedig háborúk. Ezért nem is kell költeni a fegyverkezésre többé.
Az európai országok többsége ezt a vonalat követte, vagyis a kilencvenes és a kétezres években a nagyobb európai hatalmak leépítették hadseregeiket. Éppen ezért volt, hogy az USA időről időre beszólt NATO-szövetségeseinek, tessék betartani a vállalást, és a GDP 2 százalékát fordítsa mindenki a hadsereg fejlesztésére.
Emellett Németország, elsősorban a merkeli időkben, azt a politikát folytatta, hogy ha Oroszországot partnerként kezeljük, bekötjük az európai gazdasági és kereskedelmi vérkeringésbe, és függővé tesszük az európai piacoktól, akkor ennek idővel meglesznek a demokratizálódási jelei az oroszoknál, és elkerülhetjük velük a direkt konfliktusokat. A háborúval azonban ez az elmélet is megdőlt. Sőt, a háború nyomán mindenhol emelkedni fog a GDP-arányos költség a haderőfejlesztésekre.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója utal arra, hogy a mostani háborúban két, nagyjából azonos katonai erőt felmutató fél áll szemben egymással, bár az oroszok természetesen a létszámfölénnyel próbálkoznak. Háborút az Egyesült Államok is vívott az elmúlt évtizedekben, de azokban soha nem egyenlő félként állt szemben vele sem Afganisztán, sem pedig Irak.
Szakértők egyébként arra számítottak, hogy ha ki is tör a háború, akkor az a XXI. század színvonalához igazodik, valamiféle Star Wars-fegyverekkel, tűpontos rakétacsapásokkal, minimális polgári célponttal és veszteséggel. Mostanra azonban kiderült, hogy ez a háború nagyjából ott folytatódik technikai szinten, ahol a II. világháború befejeződött. Hatalmas gyalogsági támadások, tüzérségi támogatással, légi bombázások, amelyeket néha kaotikusan indított rakétatámadások kísérnek. A szembenállók beásták magukat hosszú védelmi rendszerekbe, minimális területfoglalásokkal, gyakorlatilag bizonyos területeken állóháborúvá fagyasztva az inváziót.
Egyes becslések szerint Ukrajna annyi lőszert használ egy hónapban, mint amennyit a II. világháborúban a teljes keleti fronton használtak fel egyetlen hónap alatt. Jól érzékelteti a mennyiséget, hogy Ukrajna a harcok csúcspontján havonta 60–90 ezer nehéztüzérségi lövedéket fogyasztott. Ugyanakkor ezeknél a lőszereknél a NATO havi gyártási kapacitása 16 ezer darab körül van. Ne feledjük, hogy ugyanez igaz az oroszokra is – teszi hozzá a szakértő.
Bendarzsevszkij szerint az ukrán sikerek egy része a hírszerzésnek is köszönhető, ebben nagy szerepe van a nyugati szövetségesek hírszerzői rendszereinek. Ma már semmi nem marad rejtve a drónok vagy a műholdak előtt. A legutóbbi orosz rakétatámadást megelőzően például az ukrán sajtóban már megszellőztették, hány rakétával szerelték fel a támadó vadászgépeket, mennyi van, lehet készültségben a fekete-tengeri orosz flotta hadihajóin. Majd pedig amikor levegőbe emelkedtek a gépek, és kilőtték a rakétákat, a szakértők már a feltételezett röppályákat és lehetséges célpontokat vitatták meg valós időben az interneten.
Ez igaz egyébként a szárazföldön is, hiszen az ukránok mindig pontosan követni tudták, hogy milyen orosz egységeket hova csoportosítanak át. Feltételezzük, hogy Oroszországnak viszont kevesebb lehetősége van a hasonlóan naprakész adatok beszerzésére, szemben a teljes amerikai és NATO szövetséges felderítőrendszerek információs dömpingjével.
Bendarzsevszkij Anton szerint fontos megemlíteni a drónok szerepét is, amelyeket nehezebb kiszúrni, és szemben a több tíz milliós fegyverrendszerekkel pár ezer dollárból beszerezhetők, és rendkívül hatékonyak. A légi felderítésben pedig egyszerűen nélkülözhetetlenné váltak.
Az említett esetek pedig rávilágítják a figyelmet arra is, hogy most mindenki elemez a háború kapcsán, beleértve a NATO-t éppúgy, mint Kínát vagy Indiát. Mindenki azt nézi, melyik oldal milyen hibákat vétett, mi az, ami beválik, és mi az, ami nem.
Ez az invázió már a jövő nagy háborúinak főpróbája is egyben
– mondja a szakértő, majd hozzáteszi, most lehet megnézni, hogy jó irányba haladtak-e a fegyverfejlesztések, és ebből a szempontból az olcsó drónok további harcászati fejlesztése nagy lehetőségek előtt áll.
Az orosz támadás februárban végül is meglepetés volt az ukrán vezetés számára, pontosabban az, hogy annyi irányból indultak átkaroló műveletek, és elsősorban Kijev lett a fő célpont. A védekező erőket az ukránok a Donyecki-medence környékére telepítették, és nem vártak támadást például északon, Belarusz felől. Csak három nappal a támadás megkezdése előtt vált biztossá, hogy mi lesz az orosz invázió fő csapásiránya, és mindössze hét órával a csapatok határátlépése előtt kezdték meg az ukránok átcsoportosítani erőiket északra.
Brit hírszerzők elemzése szerint ennek az lett az eredménye, hogy februárban Ukrajna északi részén az orosz katonai fölény 12-szerese volt az ukránénak. Ekkor egyébként még a nyugati katonai elemzők is azt tippelték, hogy az ukránok nem fognak tudni sokáig ellenállni ekkora orosz fölénynek. Viszont különböző – még alaposabb elemzésre váró – faktoroknak köszönhetően az ukrán ellenállás felvette a ritmust, majd megakasztotta az orosz offenzívát,
és onnantól kezdve Oroszország egy kudarcos spirálba került.
Fontos tanúsága a háborúnak az is, hogy dacára a kétezres évek második fele óta tartó orosz haderő-átalakításnak és a ténynek, hogy a világ második, harmadik legerősebb hadseregéről van szó, mégis az elmúlt hónapok során egyértelművé vált, ez az orosz hadsereg nem tud úgy teljesíteni, mint ahogyan azt elvárták tőle. A haderőreform nem lett sikeres, és nem tudta levedleni a szovjet időkből örökölt problémáit, az állandó centralizált irányítást és a korrupciót.
A háborúnak abból a szempontból pozitív hozadéka is van, hogy például megerősítette a NATO-t, az USA és Európa szövetségét, kiderült, valóban van értelme fenntartani a nyugati katonai szövetséget. Korábban évtizedeken át el nem kötelezett, semleges politikát folytató államok döntöttek váratlanul úgy, hogy kérik felvételüket a szövetségbe. Bendarzsevszkij szerint túlértékelt Oroszország és a harmadik világbeli államok kapcsolata. Ezek nagy népességű államok is lehetnek, azonban a világgazdaságban elfoglalt szerepük csekély, és nem tudják pótolni a Nyugat vezető országait.
A háború nyomán azonban egyfajta blokkosodás is elindult, ami aggodalomra adhat okot. Elképzelhető egy eurázsiai-keleti blokk, amely magába foglalná Oroszországot, Kínát és Közép-Ázsia államait.
(Borítókép: Bendarzsevszkij Anton. Fotó: Papajcsik Péter / Index)