December 24-én este is összecsapások voltak a rendőrség és a kurd közösség tagjai között Párizsban. Az utcai összetűzésben hárman meghaltak, hárman pedig megsebesültek.
A tiltakozók gépkocsikat forgattak fel, aminek következtében legalább egy autó kiégett. Kisebb tűz is kiütött a Place de la République téren és környékén, ahol korábban a kurdok békés tüntetést tartottak.
Az MTI tájékoztatása szerint az összecsapások az után kezdődtek, hogy a tüntetők egy része elhagyta a helyszínt. Egyesek megdobálták a rendőröket, akik könnygázt vetettek be. Két óráig tartottak a zavargások, mire sikerült a tömeget szétoszlatni. Laurent Nunez párizsi rendőrfőnök elmondta: váratlanul következett be erőszakos fordulat a tüntetésen, az oka egyelőre nem ismert. Hozzátette: az erőszakért pár tucatnyi tüntető a felelős.
Tizenegy embert őrizetbe vettek, mintegy harmincan könnyebben megsérültek.
Mint megírtuk, pénteken egy fegyveres férfi lövöldözni kezdett Párizs forgalmas X. kerületében, egy kurd kulturális központ közelében, ahol a kurd közösség három aktivistájának tíz évvel ezelőtti, máig felderítetlen meggyilkolására készültek emlékezni.
A rendőrség őrizetbe vett egy 69 éves férfit, aki a hatóságok szerint nemrégiben szabadult az őrizetből, miközben a tárgyalására várt, amiért egy évvel korábban karddal támadt egy párizsi menekülttábor lakóira.
A gyanúsított kihallgatása után immár fajgyűlölet miatt elkövetett emberölés és lőfegyverrel való visszaélés a vád – közölte szombaton az ügyészség. Később hozzátették: egészségi okok miatt felfüggesztették a kihallgatást, és a férfit pszichiátriai osztályra szállították. A gyanúsítottat akkor állítják a vizsgálóbíró elé, ha az egészségi állapota megengedi.
A közösségi médiában több felvétel is megjelent a francia fővárosban uralkodó állapotokról. Az egyik ilyenen az látható, hogy több helyen is autókat borítottak fel, ezek közül van olyan, ami ki is gyulladt.
(Borítókép: Szenteste is összecsaptak a kurdok a rendőrökkel Párizsban 2022. december 24-én. Fotó: Sarah Meyssonnier / Reuters)