Index Vakbarát Hírportál

Őrizetbe vették Andrew Tate-et Romániában

2022. december 30., péntek 10:38

Embercsempészet, nemi erőszak és szervezett bűnözői csoportok létrehozásának vádjával őrizetbe vették Andrew Tate amerikai–brit influenszert.

A románi hatóságok megerősítették Andrew Tate őrizetbe vételének hírét. Az egykori kick-box-bajnokot a bátyjával és két másik gyanúsítottal együtt fogta el a rendőrség. A helyi szervezett bűnözés-elleni csoport szerint a gyanúsítottak 24 óráig lesznek fogva tartva. A szervezet razziát tartott a bukaresti ingatlanokban – írja a The Guardian

A Tate fivérek nem kívántak nyilatkozni, de az ügyvédjük megerősítette, hogy mindkettejüket őrizetbe vették. Andrew Tate szóvivője azt mondta, hogy az üggyel kapcsolatban nem tud részleteket közölni. Andrew és Tristan Tate azonban mindenben a román hatóságok rendelkezésére fog állni – tette hozzá a szóvivő. 

A vád szerint a négy gyanúsított szervezett bűnözői csoportot hozott létre azzal a céllal, hogy nőket toborozzon, akiket aztán pornográf tartalmak készítésére kényszerítettek volna, amelyeket eladnak az interneten – közölték a helyi ügyészek. 

Andrew Tate egyébként az internet egyik legmegosztóbb figurájának számít, gyakran borzolja a kedélyeket szexista, rasszista vagy adott esetben nőgyűlölő megjegyzéseivel. Az influenszer még 2017-ben kapott egy ötéves tiltás a Twittertől, mert a platform megelégelte nőgyűlölő megjegyzéseit. Tate Elon Musk hatalomátvétele után azonban visszatérhetett az oldalra

A férfit augusztus közepén kitiltották a Facebookról és az Instagramról is a Meta szabályzatának megsértése miatt. Néhány nappal ezelőtt pedig Greta Thunberg környezetvédelmi aktivistával keveredett konfliktusba, miután eldicsekedett szuperautó-gyűjteményének károsanyag-kibocsátásával.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok