Index Vakbarát Hírportál

Katasztrófának nevezte Ferenc pápa munkáját most meghalt bizalmasa

2023. január 13., péntek 14:50

A vitatott megítélésű George Pell bíboros egy nyilvánosságra került névtelen feljegyzésben katasztrófaként jellemezte Ferenc pápa munkáját − állítja az újságíró, aki nyilvánosságra hozta.

A kedden 81 éves korában elhunyt ausztrál bíboros Ferenc pápa egyik legfőbb segítője volt, amíg le nem mondott, mert azzal vádolták, hogy gyermekeket molesztált. A feljegyzést tavaly egy vatikáni blogoldalon álnéven tették közzé − írta meg a BBC.

A feljegyzésben az szerepelt, hogy melyek a jelenlegi pápa hibái, és egy prioritási lista volt benne a következő pápa kiválasztásához. A névtelen feljegyzésben a szerző azt írta, hogy Ferenc pápa alatt „Krisztus eltávolodott az egyház középpontjából”, és hogy a Vatikán politikai presztízse mélypontra süllyedt a pápa alatt.

Valamennyi irányzat tagjai, ha különböző okokból is (…) egyetértenek abban, hogy a szentatya tevékenysége sok vagy legtöbb szempontból katasztrófa

− áll a feljegyzésben.

Azt írták, hogy Ferenc pápa döntései és politikája gyakran túlzottan politikailag korrektek voltak, és azzal vádolták, hogy hallgatott olyan erkölcsi kérdésekben, mint például az emberi jogok kérdése Hongkongban és a szárazföldi Kínában, vagy az ukrajnai orosz invázió.

Az új pápa első feladatai közé tartozik majd a normalitás helyreállítása, a hit és az erkölcs tanbeli tisztaságának visszaállítása, a törvények megfelelő tiszteletben tartásának helyreállítása és annak biztosítása, hogy a püspökök kinevezésének első kritériuma az apostoli hagyomány elfogadása legyen

− olvasható a feljegyzésben.

Sandro Magister olasz újságíró, aki eredetileg közzétette a feljegyzést, csütörtökön a Reutersnek azt mondta, hogy Pell bíboros „azt akarta, hogy én tegyem közzé”.

Azt is mérgezőnek nevezte, hogy a szentatya konzultált a hívekkel

Joseph Hamilton atya, Pell bíboros személyi titkára és a Vatikán szóvivője nem kívánt nyilatkozni. Ferenc pápa szokása szerint szombaton gyászmisén vesz végső búcsút Pell bíborostól.

A hét elején a The Spectator magazin közzétett egy másik cikket, amelyet Pell nem sokkal halála előtt írt. Ebben Pell bíboros „mérgező rémálomnak” nevezte, hogy a pápa laikus katolikusokkal konzultált olyan kérdésekről, mint a szexualitásról és a nők szerepéről szóló egyházi tanítás.

Pell bíboros 2014-ben lett Ferenc pápa alatt pénzügyminiszter, gyakran a Vatikán harmadik számú tisztviselőjeként jellemezték.

A klerikus azonban 2017-ben távozott posztjáról, és visszatért Ausztráliába, hogy bíróság elé álljon gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések miatt. Az ügyben először elítélték, majd másodfokon felmentették. Ő a valaha volt legmagasabb rangú egyházi tisztségviselő, akit ilyen bűncselekmények miatt börtönbe zártak.

Pell bíboros a katolikus egyház legmagasabb rangú ausztrál tagja volt. Melbourne és Sydney érsekeként is szolgált, mielőtt a Vatikánba helyezték.

(Borítókép: George Pell és Ferenc pápa 2020. október 12-én. Fotó: Handout / Vatican Media / AFP)

Rovatok