Index Vakbarát Hírportál

Sárba ragadtak a rohamrendőrök a német bányatüntetésen

2023. január 15., vasárnap 09:40

Rengetegen tüntettek egy bánya bővítése ellen Németországban A demonstráción a híres svéd környezetvédelmi aktivista, Greta Thunberg is felszólalt.

Több tízezer ember tüntetett Németországban egy szénbánya bővítése ellen. A demonstráló tömeg összetűzésbe keveredett a rendőrökkel, miközben megpróbáltak bejutni a bánya területére. 

A tömeg szakadó esőben igyekezett hangot adni annak, hogy nem fogadja el a nyugat-németországi falu kiürítését és lerombolását. A település helyén a tervek szerint egy lignitbányát nyitnának. A tüntetésen a híres svéd éghajlatvédelmi aktivista, Greta Thunberg is felszólalt, aki a helyi lapoknak nyilatkozva azt mondta, „Luetzerath sorsa és a bánya bővítése Németországon túlmutató probléma”. 

Vízágyút és gumibotot is bevetettek, de a sárba ragadtak a rendőrök

A hatóságok később vízágyúkkal és gumibotozással próbálták visszaszorítani azokat a demonstrálókat, akik szerettek volna bejutni a bánya és a falu területére. A rendőrség elmondása szerint az emberek áttörték a kordonokat, és tűzijátékot dobtak az egyenruhások közé, a szervezők szerint viszont 

több rendőri túlkapás is történt.

A Bloomberg azt írta, a környezetvédők szerint a falu lerombolása és a garzweileri bánya kibővítése hatalmas mennyiségű üvegházhatású gáz kibocsátását eredményezné. A berlini kormány szerint ugyanakkor a szénre Németország energiabiztonsága érdekében van szükség. 

A tiltakozás egy pontján a rendőrök a teljesen elázott mező egy olyan részére tévedtek, ahol már méretes volt a sár. Azzal pedig nem kalkuláltak, hogy a rohamfelszerelés lábbelije nem alkalmazkodik a sártengerhez. Ezért történhetett meg, hogy végül a rohamrendőrök egymás hegyén-hátán fetrengtek a sárban, és képtelenek voltak felállni. Úgy nézett ki minden, mint egy igazi Benny Hill Show.

(Borítókép: Rendőrök állnak szemben a tüntetőkkel Németországban 2023. január 14-én. Fotó: INA FASSBENDER / AFP)

Rovatok