Index Vakbarát Hírportál

Lemondatnák a perui államfőt a kormányzati erőszak miatt

2023. január 26., csütörtök 17:31

Perui képviselők egy csoportja helyi idő szerint csütörtökre virradóan a jelenlegi államfő, Dina Boluarte közjogi felelősségre vonását (impeachment) indítványozta, amellyel elmozdítanák hivatalából a megbízott elnököt.

Az indítványt 28 képviselő írta alá, akik a hivatalából múlt hónapban eltávolított Pedro Castillo baloldali elnök hívei. Castillo utódja, Boluarte másfél hónapja áll az ország élén, ellenfelei szerint ez idő alatt „tartós erkölcsi alkalmatlanságról” tett tanúságot − számolt be az MTI. 

Castillo múlt év végén fel akarta oszlatni az őt alkotmányos vádeljárással menesztő parlamentet, ezt követően pedig rendeleti úton tervezett kormányozni. A kongresszus ezt államcsínykísérletnek tekintette, Castillót így letartóztatása után az addigi alelnök, Dina Boluarte váltotta az államfői székben.

A impeachmentindítványnak a 130 fős kongresszus legalább 52 képviselőjének támogatását kell elnyernie ahhoz, hogy a kongresszus napirendre vegye az eljárás megtárgyalását.

Peru történelmében soha nem volt még példa arra, hogy a kormány lelkén ilyen rövid idő − egy hónap − alatt több mint negyven ember élete száradjon

− állítják az indítványban. A képviselők Boluartét azzal vádolják, hogy hagyta elhatalmasodni „az erőszak aránytalan mértékű alkalmazását”.

Az államfő a hét elején „politikai tűzszünetre” szólított fel. Boluarte korábban azzal vádolta elődjét, hogy közel másfél évi hivatali ideje alatt felerősítette a politikai polarizációt, teret adva a szélsőséges nézeteknek.

Félszáz ember halt meg eddig

Castillo december elejei őrizetbe vétele óta országszerte heves tiltakozások robbantak ki, Peru több térségében azóta is szükségállapot van érvényben. A megmozdulások eddig mintegy 50 halálos áldozatot követeltek, köztük volt egy rendőr is. Emberi jogi csoportok túlzott erőszak alkalmazásával vádolják a rendőrséget és a katonaságot. Állításuk szerint a biztonsági erők éleslőszert vetettek be, és helikopterekről könnygázt dobtak a tüntetőkre. A biztonsági erők viszont házi készítésű fegyverek és robbanószerek bevetésével vádolják a tüntetőket.

Az ombudsman hivatala szerint szerdán országszerte több mint 90 blokádot állítottak a tiltakozók, emellett újabb halálos áldozatról érkezett hír Cusco városából. A tüntetők Boluarte lemondását, a parlament azonnali feloszlatását és új választások kiírását követelik.

A szenátus a kialakult belpolitikai válság miatt karácsony előtt úgy döntött, hogy 2024 áprilisában előrehozott választásokat kell tartani.

Rovatok