Index Vakbarát Hírportál

Antony Blinken: Az Egyesült Államok elkötelezett Izrael biztonsága mellett

2023. január 30., hétfő 20:54

Amerika továbbra is szilárdan elkötelezett Izrael biztonsága mellett – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter Jeruzsálemben, a Benjámin Netanjahu kormányfővel közös, élőben közvetített sajtótájékoztatóján.

A jeruzsálemi miniszterelnöki hivatalban megtartott megbeszélésüket lezáró sajtótájékoztatón Netanjahu az iráni fenyegetéssel szembeni összefogás fontosságát hangsúlyozta. 

Az amerikai diplomácia vezetője hasznosnak nevezte a tanácskozásukat. Dicsérte Izraelnek az arab országokkal az utóbbi években megkötött megállapodásait, de hangsúlyozta, hogy Izraelnek a palesztinokkal is meg kell békélnie. Ismét elítélte a szombati jeruzsálemi terrorakciót, amelyben hét ember halt meg egy zsinagóga mellett.

Izraelben a múlt héten több halálos áldozatot követelő terrortámadásokat követtek el, ezek miatt a kormány újabb biztonsági intézkedést hozott, valamint már élő szabályok szigorításáról döntött.

Blinken hangsúlyozta, hogy nagyon fontos volna javítani a palesztinok életkörülményein Ciszjordániában és a Gázai övezetben, azonos mércét kell alkalmazni az izraeliek és a palesztinok esetében, egyenlően biztosítani nekik a jogot a szabadsághoz, a biztonsághoz, az igazságszolgáltatáshoz és az emberi méltósághoz.

Ezek eléréséhez a kétállami megoldás, vagyis Izrael mellett egy önálló palesztin állam létrehozása vezet, s minden, ami ettől a céltól eltávolít, ellentétes Izrael hosszú távú érdekeivel, valamint zsidó és demokratikus államiságával – szögezte le az amerikai politikus.

Ezért azonnali lépéseket sürgetett a nyugalom helyreállítása az erőszak eszkalációjának elkerülése érdekében, s hogy helyreállhasson az izraeliek és a palesztinok biztonságérzete egyaránt.

Támogatják a status quót

Anthony Blinken kiemelte, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja a status quo fenntartását a jeruzsálemi szent helyeken. Az új kormány szélsőséges nézeteiről ismert nemzetbiztonsági minisztere, Itamár Bengvír korábban ennek olyan megváltoztatását szorgalmazta, hogy a zsidók is imádkozhassanak a Templomhegyen, ahol jelenleg a status quo alapján csak a muszlimok tehetik.

Blinken hosszan szólt a konszenzus fontosságáról, és arra kérte az izraeli kormányfőt, hogy szerezzen széles körű társadalmi támogatást a jogrendszer átalakításának tervéhez, amely ellen ezekben a hetekben sok tízezer fős tiltakozó megmozdulások voltak.

Az országaink közötti kapcsolatok a közös érdekeken és értékeken alapulnak

– mondta Blinken a média képviselőinek.

Ebbe beletartozik a demokratikus elvek és intézmények támogatása, az emberi jogok érvényesítése, a mindenki számára egyenlő jogrendszer, a kisebbségek jogai, a jogállamiság, a szabad média és az erős civil társadalom fenntartása Izraelben

– tette hozzá az amerikai külügyminiszter.

Az amerikai külügyi tárcavezető kétnapos látogatásán elsőként Eli Kohen külügyminiszterrel találkozott, s a kormányfővel tartott tárgyalása után fogadja őt Jichák Hercog államelnök, valamint ellátogat Mahmúd Abbászhoz, a Palesztin Hatóság elnökéhez is – számolt be az MTI. 

Rovatok