Index Vakbarát Hírportál

A Wizz Air járatán hozta világra gyermekét egy utas

2023. február 1., szerda 17:48

Váratlan pillanatok zavarták meg az utasok nyugalmát a Wizz Air járatán, miután egy nő a fedélzeten szülte meg a kisbabáját – tudta meg az Index.

December 30-án a Birminghamból Kolozsvár felé tartó járaton született meg a csöppség, emiatt a gép kényszerleszállást hajtott végre Prágában. A baba és a kismama is jó egészségnek örvend, leszállás után csak az újszülöttet kellett ellátniuk a mentőknek.

Nemrég az Ural Airlines Moszkvából Tádzsikisztánba tartó járatán vezettek le szülést. A beszámoló szerint az egyik utas felszállás után hasi fájdalomra kezdett panaszkodni, amit jelentett a személyzetnek.

Ezt követően a rangidős légiutas-kísérő arra kérte az utasokat, hogy jelentkezzen, aki orvos. A légitársaság úgy fogalmazott, „varázsütésre újszülöttkórház lett a fedélzeten”, két szülésznőn kívül egy újszülöttszakorvos és egy radiológus is jelentkezett. Az egészséges, 46 centiméteres, 2,6 kilogrammos kislány egy óra vajúdás után jött világra.

Szintén a közelmúltban számoltak a következő sztoriról: egy Birminghamből Bukarestbe tartó, menetrend szerinti gép kényszerleszállást hajtott végre, miután a fedélzetén egy nő fiúgyermeknek adott életet.

Rovatok