A bíróság előtt vallomást tettek azok a nők, akiket Andrew Tate egykori küzdősportbajnok és influenszer kényszerített prostitúcióra.
Andrew Tate-et, 34 éves testvérét, Tristant, valamint két gyanúsított társukat – Georgiana Naghelt és Luana Radut – tavaly év végén vették őrizetbe a román hatóságok embercsempészet, nemi erőszak és szervezett bűnözői csoportok létrehozásának gyanúja miatt. A bűnügyi eljárás azóta is zajlik, az influenszer egyelőre tagadja a bűncselekmények elkövetését.
Most a Reuters jutott hozzá a nyomozati iratokhoz, amelyekből fény derült arra, hogy mi mindent lehet tudni eddig a bűnügy részleteiről.
Az egyik áldozat, egy Moldovából származó nő azt vallotta a nyomozóknak: Andrew Tate új életet ajánlott neki, és ő eleinte őszintén hitt abban, hogy szerelem van köztük (állítása szerint már a házasságról is szó esett). A férfi egy dolgot kért tőle az új életért cserébe: feltétel nélküli hűséget.
Meg kell értened, hogy ha egyszer az enyém leszel, akkor örökre az enyém maradsz
– a román ügyészek szerint ezt írta Tate a nőnek tavaly februárban a WhatsApp üzenetküldő alkalmazáson.
Az ügyészség szerint az influenszer akkor még arról győzködte a későbbi áldozatot, hogy költözzön hozzá Romániába. Hamarosan ez meg is történt, és akkortól kezdve a nő már ki volt szolgáltatva neki. A nyomozati iratok szerint az influenszer márciusban kétszer is megerőszakolta az áldozatot, közben pedig beszervezte a bűnszervezetébe, amelynek az volt a lényege, hogy arra kötelezte őket:
gyártsanak olyan pornóvideókat, amelyeket aztán fel lehet tölteni egy felnőttfilmes oldalra, az onlyfansre.
A nyomozati iratok szerint Tate és társai megvezettek és megfélemlítettek hat nőt, mint írták, hogy „a rabszolgáikká változtassák őket”, és hogy az általuk készített videókból profitálhassanak. Az ügyészek szerint ők kezelték a hat nő felhasználóit az OnlyFansen, és a TikTok videómegosztón is (az utóbbiról a nők OnlyFans-oldalaira igyekezték terelni a felhasználókat).
A gyanúsítottak – a nyomozati iratok szerint – az onlyfans-oldalak által több tízezer eurós nagyságrendű bevételre tehettek szert.
Tate és társai az oldalakra folyó bevétel felét tették zsebrék, de előfordult, hogy a kizsákmányolt nőket megbüntették valamilyen hiba miatt, és további pénzt vettek el tőlük. Ezen túl a Tate fivérek két bűntársa bántalmazással is fenyegette őket, ha nem megfelelően végezték a feladatot.
Ezzel szemben Tate-ék védőügyvédje azt állítja, hogy erről szó se volt, a hat nő valójában haszonélvezője volt a Tate fivérek hírnevének. „Boldogak voltak, senki se kényszerítette őket ezekre a dolgokra” – mondta.
Az ügyvéd azt elismerte, hogy Andrew Tate és a moldovai nő közt valóban volt szexuális kapcsolat, azt viszont tagadta, hogy a férfi megerőszakolta volna a nőt. A Reutersnek – mivel az eljárás még folyamatban van – egyelőre sem a gyanúsítottakat, sem az áldozatokat, sem az ügyészeket nem sikerült megszólaltatnia a fenti állításokkal kapcsolatban.
A hírügynökség felidézte azt is, hogy a román Antena3 tévécsatornának a hat nő közül ketten nyilatkoztak az ügyről, és azt mondták, hogy a fivérek ártatlanok.
Nem nevezhetnek engem áldozatnak, ha én azt mondom, hogy nem vagyok az
– mondta egyikük.
Az OnlyFans szóvivője, Sue Beeby is nyilatkozott a Reutersnek röviden az ügyről. Azt mondta, hogy Andrew Tate-nek az oldalon sosem volt saját felhasználói fiókja, de ennek ellenére 2022 eleje óta az OnlyFans figyelemmel tartotta az influenszert,
és lépéseket tettek annak érdekében, hogy ne tölthessen fel tartalmakat az oldalra, ne profitálhasson ebből.
A vállalat szóvivője azt egyelőre nem fejtette ki részletesebben, hogy mikortól kezdve és mi miatt került a látókörükbe az Influenszer, ahogy azt sem, hogy pontosan milyen lépéseket foganatosítottak ellene.
A TikTok szintén reagált egy rövid közleménnyel a Reuters kérdéseire. Mint írták, Andrew Tate ki van tiltva az oldalukról, és lépéseket tettek azokhoz a közvetve hozzá köthető felhasználók ellen is, amelyeken „szexuális kizsákmányoláshoz” köthető tartalmak jelentek meg.
Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.
(Borítókép: Andrew Tate 2023. február 1-jén. Fotó: Inquam Photos / Octav Ganea / Reuters)