Index Vakbarát Hírportál

Fáradhatatlan a HUNOR mentőcsapat, éjszaka is túlélők után kutattak

2023. február 11., szombat 10:58

Nagyon nehéz körülmények között tovább dolgozik a HUNOR mentőszervezet a földrengés sújtotta Törökországban, éjjel is folytatták a kutatást a túlélők után – számolt be Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombat délelőtt.

Mukics Dániel elmondta, csak a HUNOR vállalta az éjszakai kutatást abban az épületben, amelyikben tegnap este túlélőket jeleztek a keresőkutyák. Napközben két nőt emeltek ki a török mentőegységek ugyaninnen, délután negyed hatkor ismét életjeleket észleltek, ekkor az Alfa egység folytatta a kutatást.

A mentőcsapat tagjai azt mondták, rengeteget kellett ásni, ám nem adták fel. Éjjel 2:50 perckor még mindig nem akadtak a nyomára senkinek, akkor a Bravo csapat vette át a munkát. A szóvivő ismertette: 16 órányi munka sem vezetett eredményre a kísértetépületben; a csapat minden lehetséges üreget átfésült.

Ketten ásnak, négyen adogatják ki a törmelékkel teli vödröket. A száloptikával és hangdetektorral történő kutatás során egyelőre csak holttesteket találnak. Beszámolójuk szerint síri csönd van olyankor, amikor beüzemelik a detektort, minden munkálatot leállítanak, mert a műszer olyan érzékeny, hogy egy gombostű leesését is érzékeli

– fogalmazott.

Mukics Dániel elmondta, változatlanul nagyon nehéz körülmények ellenére a magyar mentőcsapat fáradhatatlanul végzi a kutató-mentő munkát. A helyzetet könnyíti, hogy a csapat logisztikusa, Patai Sándor tűzoltó százados olyan berendezéseket szerelt össze, amelyekkel működtethető a HUNOR sátraiban levő hősugárzó, így könnyebben viselik a pihenőidejüket töltő tűzoltók az éjszakai mínusz hét fokot – tette hozzá.

24 ezerre emelkedett az áldozatok száma

A hétfői földrengés áldozatainak a száma Törökországban és Szíriában együttesen már meghaladta a 24 ezret a szombat délelőtti adatok szerint. A török katasztrófavédelem (AFAD) azt közölte reggel, hogy Törökországban 20 665-re emelkedett a halálos áldozatok száma, a sérülteké pedig 80 088.

Az AFAD szombat kora reggeli adatai szerint a földrengés sújtotta dél- délkelet-törökországi régióból mintegy 93 ezer embert költöztettek el, a mentési munkákban több 166 ezren vesznek részt, köztük 8 ezer külföldi. Délelőtt hozták nyilvánosságra, hogy a szomszédos Szíriában 3553-an haltak meg és 5276-an megsérültek.

A TRT török közszolgálati televízió szombati beszámolója szerint a mentőcsapatok 125 órával a térségben pusztító földrengés után egy embert élve emeltek ki a romok közül a déli Antakya város Cebrail negyedében. A szíriai Vörös Félhold pedig azt közölte, hogy négy embert mentettek ki élve a romok alól péntek este a szíriai Dzsabla városában. A katasztrófa térségében 1891 utórezgést mértek hétfő óta.

Mint megírtuk, az áldozatok között van a 15 éves Ali is, akiért a Pest megyei kutató-mentők küzdöttek minden erejükkel 36 órán keresztül – mindhiába. Mint írták, a kisfiú halála mindenkit megrázott, eddig nem beszéltek arról, amit láttak. Most azonban felfedték, mi történt pontosan. A szívfacsaró beszámolóról ide kattintva olvashat bővebben.

A törökországi földrengésről Egeresi Zoltán Törökország-szakértő nyilatkozott személyes tapasztalatairól az Indexnek. Arról, hogy mit mondott lapunknak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa, itt olvashat bővebben.  

(Borítókép: Stoyan Nenov / Reuters)

Rovatok