Index Vakbarát Hírportál

Nyolc nappal a török–szíriai földrengés után is találtak túlélőt

2023. február 15., szerda 16:10

A 26 éves Emine Akgult egy összedőlt épületből mentették ki. A nyolc hónapos Birce is életben van, édesanyjával az oldalán lábadozik. Eltört a lába, de az orvosok szerint teljesen fel fog épülni.

Mint megírtuk, február 6-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát , majd nem sokkal fél 12 előtt újabb erős, 7,7-es magnitúdójú földmozgást észleltek Törökországban.

A földmozgást több utórengés is követte, amelyek hatalmas pusztítást végeztek. Országszerte több ezer épület dőlt össze. A hatóságok jelentése szerint az anyagi kár gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Több település jóformán teljesen  romokban hever , köztük Antakya (az ókori Antiochia) is.

Korábban az ATV riportere, aki nemrég tért haza Törökországból, azt mondta, hogy már nincs esély arra, hogy élve kerüljenek elő emberek a romok alól Törökországban.

A törökországi Adana város kórházába helikopterrel érkező Emine Akgul hihetetlenül szerencsés, hogy életben van. A 26 éves tanárnőt több mint 200 órával a földrengés után mentették ki egy összedőlt épületből. Egy hatemeletes épületben találtak rá, ahol sokan dolgoztak rendkívül óvatosan, de gyorsan, hogy kiemeljék a betonból Antakya városában.

Az adanai városi kórház helyettes főorvosa, Nursah Keskin azt mondta: „Lehet, hogy az éhség és a szomjúság miatt szenvedett szövetkárosodást. Betegünk valószínűleg veseelégtelenségben szenved, ezért az intenzív osztályon kell majd megfigyelnünk.”

Nem ez az egyetlen csoda ebben a kórházban

Itt ápolják azt a nyolc hónapos Bircét is, aki öt emeletet zuhant, él és lábadozik édesanyjával, Nilayval az oldalán. A lába eltört, de az orvosok szerint teljesen fel fog épülni – írja a Sky News.

Az édesanya visszaemlékezett: „Amikor kiáltottam a gyerekeimnek, nem hallottam választ. Akkor már nem akartam élve kijutni. Arra gondoltam, hogyan fogom ezt túlélni, ha a családom már nincs többé.”

Birce és legidősebb nővére is túlélte, de a romok között Nilay megtalálta másik gyermeke holttestét.

A halálos áldozatok száma átlépte a negyvenezret

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember vesztette életét a szerencsétlenségben. Szíriában 5900 halottról tudni. 

A legfőbb ellenzéki vezető Recep Tayyip Erdogant hibáztatja amiatt, hogy ekkora pusztítást okozott a földrengés. A török elnök szerint azonban egy ilyen időszakban nem kéne politikai érdekből negatív kampányt folytatni ellene. Miközben az állam elkezdte üldözni a kivitelezőket, mert úgy vélik, ők hibáztak.

Rovatok