Index Vakbarát Hírportál

Lehet, hogy csak véletlenül fújta a szél az Egyesült Államok fölé a kínai kémléggömböt

2023. február 16., csütörtök 16:27

Amerikai tisztviselők, akik a ballont indításától kezdve nyomon követték, vizsgálják annak lehetőségét, hogy a szokatlan időjárás vitte Észak-Amerika fölé a ballont.

Az Egyesült Államok a jelentések szerint vizsgálja annak lehetőségét, hogy a kínai kémballont az erős szél letérítette az útvonaláról, és ezért lépett be az amerikai légtérbe, ugyanis már felbocsátásától kezdve nyomon követték − írta meg a The Guardian.

Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok által lelőtt négy repülő tárgy közül csak az elsőt tulajdonították kínai megfigyelési eszköznek. A léggömb a kínai Hainan szigetéről szállt fel, majd olyan pályára állt, amely látszólag Guam fölött haladt. Ezután „váratlanul” észak felé fordult − írta a jelentés névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselőkre hivatkozva. Miután belépett a kanadai légtérbe, az erős szél dél felé sodorta a határon túlra.

Az eltérés arra késztette az elemzőket, hogy vizsgálják, Kína valóban az amerikai légtérbe akart-e belépni. Az amerikai tisztviselők továbbra is kitartanak amellett, hogy a léggömb célja kémkedés volt.

Ez a lehetőség akkor merült fel, amikor a Fehér Ház kedden közölte: az előzetes bizonyítékok arra utalnak, hogy a három legutóbbi észlelt objektum „nem rosszindulatú”, és nem részei egy szélesebb körű kínai kémléggömbprogramnak.

Az amerikai hatóságok „nem láttak semmilyen jelet, ami kifejezetten arra utalna, hogy ez a három objektum [Kína] kémléggömbprogramjának része lenne, vagy hogy egyértelműen külső hírszerzésben vettek volna részt” − mondta John Kirby, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője.

Az események tovább rontották a törékeny kínai–amerikai kapcsolatokat, és az Egyesült Államok szövetségeseit, köztük elsősorban Japánt biztonságpolitikájuk sürgős átértékelésére kényszerítették. A tokiói védelmi minisztérium kedden késő este bejelentette, hogy az elmúlt években Japán légtere felett repült azonosítatlan légi objektumok új elemzése „erősen” arra utal, hogy azok kínai kémlelőballonok voltak.

Rovatok