Index Vakbarát Hírportál

Újabb földrengés rázta meg Szíriát

2023. február 17., péntek 08:32

Újabb, 5,4-es erősségű utórengés rázta meg csütörtök este a szíriai Idlíb tartomány északnyugati részét, a földmozgást a dél-törökországi Hatay tartományban és Libanonban is érezni lehetett.

A SANA állami hírügynökség a szíriai szeizmológiai központra hivatkozva arról számolt be, hogy a helyi idő szerint este tíz óra előtt történt földrengés fészke 61 kilométerre volt Idlíb városától északnyugatra, 18,8 kilométeres mélységben.

Pánikolva rohantak az utcára az emberek

A szíriai nagyváros lakói pánikszerűen az utcákra rohantak. A február 6-án Törökországban és Szíriában pusztító 7,7 és 7,6 erősségű két földrengés több mint 42 ezer ember halálát okozta.

A szíriai kormány által uralt térségekben egyelőre 1414 halálos áldozatról tudni, míg az ellenzéki fegyveresek által ellenőrzött északnyugati régióban több mint négyezerről.

Az ENSZ szerint csaknem 9 millió szíriait érintett a földrengés, amely miatt 400 millió dolláros (143 milliárd forint) felajánlást kért a közvetlen humanitárius szükségletek fedezésére Szíriában az elkövetkező három hónapra – írja az MTI.

Rovatok