Index Vakbarát Hírportál

Rastislav Kácer: Sem az EU-nak, sem a NATO-nak nincs szüksége újabb Orbán Viktorra

2023. február 17., péntek 12:40

Rastislav Kácer szlovák külügyminiszter interjút adott a Hospodarské Noviny nevű szlovák lapnak. A beszélgetés egy pontján Magyarország is szóba került, a tárcavezető pedig nem hárította el a kérdéseket.

Mint korábban megírtuk, a külügyminiszter a Markíza Televízió Na telo plus című műsorában arról beszélt, hogy „ha Vlagyimir Putyin sikeres lett volna Ukrajnában, Magyarországnak már területi követelései lettek volna Szlovákiával szemben”. Kácer szerint ez már ma aktuális téma, és ezért is fontos Szlovákia számára, hogy Putyin ne legyen sikeres Ukrajnában.

Az esettel összefüggésben a magyar külügyminisztérium bekérette Szlovákia magyarországi nagykövetét. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a politikus állításai elfogadhatatlan hazugságok. A tárcavezető Igor Matovic felszólítására úgy reagált, nem akar bocsánatot kérni.

A szlovák külügyminiszter most azt mondta, az első világháborút követő békeszerződésekkel létrehozott szlovák határokat sokszor megkérdőjelezték – írja a Mandiner.

„Nincs szükség újabb Orbán Viktorra”

Erre az újságíró a következő kérdést tette fel: „Ha a magyarok ma is megkérdőjeleznék, az csak diplomáciai erőfeszítés lenne, vagy katonai erődemonstrációra is fel kellene készülnünk?”

A válasz a következő volt:

Amikor ma azt mondom, hogy Szlovákia határait különböző történelmi érzelmek és követelések alapján meg lehet kérdőjelezni, nem katonai konfrontációra gondolok, hanem nagyon hasonló modellre, mint amelyet már megtapasztaltunk.

Az interjú későbbi részében Magyarország és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is szóba került.

„Magyarország gyakran terjeszti a Kreml-barát propagandát, miközben a magyar külügyminiszter Minszkbe utazik a békéről tárgyalni. Nem tudom, mi cinikusabbat lehetne ennél elképzelni. Sem az EU-nak, sem a NATO-nak nincs szüksége itt újabb Orbán Viktorra” – mondta Kácer.

(Borítókép: Rastislav Kácer. Fotó: Andrei Pungovschi / AFP)

Rovatok