Index Vakbarát Hírportál

Újabb hatéves fiú vitt töltött fegyvert az iskolába

2023. február 19., vasárnap 21:05

Letartóztatták egy hatéves kisfiú édesanyját, miután a fiú fegyvert vitt az általános iskolába Virginiában − ez volt a legutóbbi ilyen eset az amerikai államban.

A rendőrséget csütörtök délután hívták a Norfolk városában található Little Creek Általános Iskolába, ahol a személyzet átadta nekik a pisztolyt. Senki sem sérült meg, de az egyik anya szerint a fiú azzal fenyegetőzött, hogy az órán lelövi a lányát − írta meg a BBC.

Januárban egy másik hatéves gyerek lelőtte és megsebesítette tanárát az államban. A mostani incidens miatt a fiú anyját kiskorú bűnelkövetéséhez való hozzájárulással és azzal vádolták, hogy gyermekek számára engedélyezte a töltött lőfegyverhez való hozzáférést. 

 

Egy másik szülő egy helyi csatorna híradójának elmondta, hogy a fiú egy töltött fegyvert hozott az iskolába a hátizsákjában, és azzal fenyegetőzött, hogy csütörtökön testnevelésórán lelövi a lányát. A nő azonban csak egy másik szülőtől értesült a fenyegetésről.

A lánya nem mondta el neki, mert úgy gondolta, hogy bajba kerülhet. A lány a műsorvezetőnek elmondta, hogy miután hazaért az iskolából, bement a szobájába, „és próbált játszani, de nem tudott”.

Január 6-án a virginiai Newport Newsban egy fiú lelőtte és súlyosan megsebesítette tanárát, a 25 éves Abby Zwernert, aki most beperelte a Richneck általános iskolát működtető iskolakerületet.

Rovatok