Index Vakbarát Hírportál

Előkerült az egyik legbefolyásosabb kínai bankár

2023. február 27., hétfő 07:02

A China Renaissance Holdings Limited vasárnap közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy az eltűnt elnök, Pao Fan együttműködik a nyomozó hatóságokkal.

Az eltűnt kínai vezérigazgató, Pao Fan együttműködik „a Kínai Népköztársaság egyes hatóságai” által indított nyomozásban – közölte vasárnapi közleményében cége.

A China Renaissance Holdings Limited, amelynek Pao az elnök-vezérigazgatója, közölte, hogy a vállalat február 16-i eltűnésének bejelentése óta őt próbálja felkutatni.

Az igazgatótanács szeretné megerősíteni, hogy a vállalatcsoport üzleti és működési tevékenységei rendben folytatódnak

– áll a vállalat közleményében, amelyben hozzáteszik, hogy „a vállalat együttműködik és segítséget nyújt az illetékes kínai hatóságok bármely törvényes kérésének teljesítésében, ha és amennyiben az megtörténik”.

Amint arról az Index már korábban beszámolt, a cég február 16-i közleményében arról írt, hogy a China Renaissance Holdings befektetési bank vezérigazgatóját az utóbbi napokban nem lehet elérni. A bank részvényei pénteken zuhanni kezdtek, miután a menedzsment közölte a részvényesekkel, hogy „nem tudtak kapcsolatba lépni Pao Fannal”. Az igazgatótanács hozzátette, hogy nem tud „semmilyen olyan információról, amely arra utalna, hogy a vezérigazgató elérhetetlensége összefüggne a csoport üzleti tevékenységével vagy működésével”.

Nem példátlan Pao Fan esete

A CNN beszámolója szerint nem Pao Fan az első üzletember, akinek nyoma veszik Kínában. Ren Zhiqiang ingatlanmágnás több hónapra tűnt el, miután állítólag 2020-ban Hszi Csin-ping kínai vezető ellen szólalt fel. Ezt követően 18 évre börtönbe került. Az Anbang elnökét, Wu Xiaohuit állítólag egy kormányzati vizsgálat részeként vették őrizetbe a hatóságok. Végül őt is 18 évre bebörtönözték.

Rovatok