Index Vakbarát Hírportál

A finnek szerdán fogadják a magyar delegációt, hamarosan eldől az ország sorsa

2023. március 3., péntek 16:12

Jövő kedden Svédországba, majd egy nappal később Finnországba látogat a magyar kormánypárti delegáció annak érdekében, hogy a két ország NATO-csatlakozásáról tárgyaljanak.

Amint arról az Index is beszámolt, jövő kedden fogadja Stockholmban a svéd házelnök azt a magyar kormánypárti delegációt, amely a vitás kérdések rendezése miatt utazik oda. A tét továbbra is Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának ratifikációja.

A finn parlament pénteki közleménye szerint a svédországi találkozó után egy nappal, március 8-án a magyar delegáció Finnországba érkezik.

Március 8-án, szerdán Finnországba látogat a Hende Csaba által vezetett magyar delegáció. A tárgyaláson a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Németh Zsolt, valamint Győri Enikő és Schaller-Baross Ernő európai parlamenti képviselők is jelen lesznek

– olvasható a közleményben.

Mint írják, a magyar delegáció találkozik Matti Vanhanen házelnökkel, valamint a parlamenti frakciók, a külügyi és a honvédelmi bizottság képviselőivel. A delegáció külön tárgyal a nagybizottság elnökével, Satu Hasival is.

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője még a kormánypártok balatonfüredi frakcióülése utáni sajtótájékoztatón jelentette be a látogatást. Elmondása szerint a frakcióülésen vita alakult ki a tagok között a svéd-finn NATO-csatlakozás ratifikációjáról, amit Orbán Viktor miniszterelnök egyébként támogat. 

A kormánypárti országgyűlési képviselők ezután döntöttek úgy, hogy a csatlakozás megszavazása előtt tárgyalódelegációt küldenek mindkét országba a vitás kérdések rendezése érdekében. Kocsis Máté közölte: a találkozóra azért is szükség van, mert mind a svéd, mind a finn oldalról „durván, alaptalanul, közönségesen sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek”.

Már napirenden a ratifikáció

Az Index is beszámolt arról, hogy szerdán napirendre került az Országgyűlésben Finnország és Svédország NATO-tagságának ratifikációja, ám döntés nem született még, csupán a vita zajlott le a kérdésben.

A kormánypárti érvek szerint ősszel azért nem került napirendre a kérdés, mert a parlament az Európai Bizottság irányába tett vállalásokkal összefüggő törvényhozással volt elfoglalva.

Arról, hogy katonai téren mit hozhatnak a svédek és a finnek a NATO-ba, itt írtunk részletesebben.

(Borítókép: Matti Vanhanen 2010-ben. Fotó: Cate Gillon / Getty Images Hungary)

Rovatok