Index Vakbarát Hírportál

Közkívánatra hajnalig kocsmázhatnak a britek III. Károly koronázásakor

2023. március 7., kedd 06:52

A szokásos záróránál két órával tovább, hajnalba nyúlóan ünnepelheti a pubok népe Angliában és Walesben III. Károly király májusi londoni koronázását − közölte hétfőn a brit belügyminisztérium.

A brit uralkodót május 6-án, szombaton koronázzák meg a londoni Westminster-apátságban, az angolbrit uralkodók ősi koronázótemplomában. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly néhai édesanyját is − közölte az MTI. 

II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly korábbi trónörökös a brit uralkodó.    

III. Károly májusi koronázását nagyszabású koncerttel egybekötött háromnapos országos ünnepségsorozat kíséri.    

A rendezvények központi elemei közé tartozik majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel. A hosszú hétvége harmadik napjára, május 8-ra, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett.    

Három napig ünnepel az ország 

A londoni belügyminisztérium hétfő esti bejelentése szerint Anglia és Wales népe három napig hajnalba nyúlóan ünnepelheti uralkodójának megkoronázását. Az Egyesült Királyság e két országában ugyanis május 5-én, pénteken, valamint szombaton és vasárnap a törvényben előírt 23 óra helyett kivételes engedéllyel másnap hajnali 1 óráig tarthatnak nyitva a pubok, a bárok, a klubok és egyéb olyan vendéglátóhelyek, amelyeknek önálló italmérési engedélyük van.    

Skóciában és Észak-Írországban a helyi hatóságok döntenek majd arról, hogy engedélyezik-e a nyitvatartási előírások hasonló lazítását a koronázási hétvégén.    

A brit belügyminisztérium előzetesen

külön konzultációt tartott az ügyben,

és az online kérdőívek kitöltőinek 77,1 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy a pubok a koronázás alkalmából a szokásosnál két órával hosszabb ideig legyenek-e látogathatók.

A Végzet köve

A koronázás elengedhetetlen kelléke a Végzet köve vagy másik nevén a Scone-i kő (skótul Lia Fail). A 158 kilós, egy rávésett keresztet leszámítva díszítetlen kő a skót királyok koronázásának volt elengedhetetlen kelléke 836-tól 1296-ig, amikor is az Arany János által a Walesi bárdokban megénekelt I. Edward angol király 1296-ban a westminsteri apátságba szállíttatta. Hosszú ideig itt maradt, a skót függetlenség jelképét 1996-ban szállították vissza Edinburghba, ahol a skót koronaékszerek között őrzik. 

A legenda szerint ez a kő szolgált párnául Jákobnak, amikor álmában az égbe vezető lajtorját látta. A koronázás idejére újra Londonba fogják szállítani, és a koronázási trón alá, annak külön erre a célra kialakított rekeszébe helyezik. 

Rovatok