Index Vakbarát Hírportál

A NATO–Ukrajna-bizottság Magyarország tiltakozása ellenére megtartja ülését

2023. március 21., kedd 19:17

A NATO-főtitkár közölte, hogy négy év után először összehívja a NATO–Ukrajna-bizottságot, annak ellenére, hogy Magyarország nem támogatja azt. Szijjártó Péter szerint hatalmas a nyomás a magyar kormányon.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közölte, hogy Magyarország tiltakozása ellenére a jövő hónapban összehívja a NATO–Ukrajna-bizottság miniszteri szintű ülését, amelyre évek óta nem volt példa. A legutóbbi ülést mintegy három évvel Oroszország teljes körű inváziója előtt, 2019-ben tartották Kijevben – írja az ABC News.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hatalmas a nyomás a magyar kormányon Ukrajna NATO-hoz való közeledése miatt, ugyanis 2015 óta gyakorlatilag folyamatosan csorbítják a nemzeti közösségek, köztük a magyar nemzeti közösség jogait a szomszéd országban.

A magyar kormány szerint ráadásul a 2017-ben elfogadott nyelvtörvény megakadályozza a kárpátaljai etnikai kisebbséget abban, hogy magyarul tanuljon.

Jogom van rá, hogy összehívjam a bizottságot. A Magyarország által felvetett problémákra való tekintettel egy ideje nem hívtam össze a NATO–Ukrajna-bizottság üléseit, ám mostantól ez máshogy lesz

– jelentette ki a NATO-főtitkár.

Elmondta, hogy az ülésre a NATO külügyminisztereinek április 4–5-i brüsszeli találkozóján kerül sor, és hozzátette: ez nem egyszeri esemény lesz. Stoltenberg közölte azt is, hogy Magyarország aggályairól is tárgyalni fognak.

Szijjártó Péter reagált

Szijjártó Péter szerint a NATO–Ukrajna-bizottság miniszteri szintű ülésének összehívása sérti a NATO egységét, és közölte, hogy

Magyarország semmilyen érdemi integrációs közeledést nem fog támogatni, amíg helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait Ukrajnában.

Emlékeztetett, hogy a kormány ezért az elmúlt években folyamatosan blokkolta a NATO–Ukrajna-bizottság összehívását miniszteri szinten, így erre nem is került sor mindeddig.

Kiemelte: bár a nemzetközi térben nagy a nyomás Magyarországon, hogy adja fel a kárpátaljai magyar nemzeti közösség védelmét, a NATO-főtitkár megértést tanúsított a kérdésben, és komolyan vette ezt az aggodalmat.

Rovatok