Rendkívül izgalmas parlamenti választás elé néz Finnország, ahol április 2-án ér véget a szavazás. Az európai baloldal egyik sztárjának számító Sanna Marin pedig nincs könnyű helyzetben: ugyan a finnek többsége elégedett a munkájával, azonban a pártja már nem áll ilyen jól. A tét pedig nem kicsi: ki fogja Finnországot átvezetni a NATO-tagság kapuján?
Április 2-án vannak a parlamenti választások a NATO-tagságra váró Finnországban. A tét nem kicsi: a katonai szövetségbe való belépést elindító Sanna Marin és pártja, a Finn Szociáldemokrata Párt és négy koalíciós partnere a hatalomért küzd.
Sanna Marin indította el az észak-európai államot a katonai szövetségbe való belépés útján, azonban kérdés, ő lesz-e a miniszterelnök, amikor az ország belép a NATO kapuján.
Az a politikai közhely, hogy minden szavazat számít, a mindössze 5,5 millió lakosú Finnországra hatványozottan igaz: már a legutóbbi, 2019-es választáson is egy százalékponton belül végzett a három nagy párt, a Sanna Marin vezette Finn Szociáldemokrata Párt, a jobboldali-populista, szoft-euroszkeptikus és nacionalista Riika Purra vezette Finnek Pártja, illetve a klasszikus liberális jobbközép, konzervatív Nemzeti Koalíció, aminek vezetője Petteri Orpo.
Akkor a szavazatok Marin szociáldemokrata elődjének, Antti Rinnének kedveztek, így végül ő alakíthatott kormányt, azonban a finn postások sztrájkja miatt Rinnétől egyik koalíciós partnere, a Centrumpárt megvonta a bizalmat, így Rinne helyét Sanna Marin vette át.
Csakúgy, mint négy éve, idén is elég szorosnak ígérkezik a három nagy párt között a verseny. A legutolsó közvélemény-kutatás szerint
a három párt között mindössze 0,6 százalékpont a különbség, azaz közel sem lefutott a verseny.
Így sok múlhat azon, hogy a kampányhajrá melyik pártnak sikerül jobban.
A választási kampány így érthető módon elég kiélezett. A tévés vitákon a szociáldemokraták és a jobboldali populisták jelöltjei, Marin és Purra gyakran összeszólalkoztak, sőt egy esetben még egymás szavába vágva, a másik felé erősen gesztikulálva tartottak túlkiabáló versenyt, miközben a harmadik nagy párt vezetője, Orpo csak nyugodtan szemlélte, ahogy két legfőbb riválisa élő adásban gyengíti egymást – ezt kihasználva a Nemzeti Koalíció egyik jelöltje meg is jegyezte, Marin és Purra viselkedése a finn politikához méltatlan.
A heves kampány annak fényében nem meglepő, hogy mindannyian meg szeretnék kaparintani a kormányrudat, akinek a pártja pedig hajszálnyival is több mandátumot szerez a 200 tagú finn parlamentben, először az próbálkozhat majd kormányalakítással.
A szociáldemokraták kampányukat leginkább a miniszterelnök személye köré építették: annak fényében ez nem meglepő, hogy míg a párt támogatottsága a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint 19,2 százalékponton áll, addig Finnország történetének legfiatalabb miniszterelnökét a választók ennél jobban szeretik. Kormányának munkájával a finnek többsége elégedett, sőt azóta, hogy 1991 óta mérik Finnországban a kormánnyal való elégedettséget,
a Marin-kabinet az egyetlen, amelynek munkájával a finnek többsége elégedett.
Ez részben annak köszönhető, hogy Marin próbál a választók felé nyitott, elérhető politikusnak tűnni, bár alapvetően tőle ez nemcsak egy szerep, hanem ilyen a személyisége is: a 37 éves politikust fotózták már fesztiválon, mindig készségesen áll a sajtó munkatársai rendelkezésére, és korábban azt nyilatkozta, a miniszterelnöki rezidencia, a Kesäranta helyett inkább lakna vidéken, ahol egyébként pártja legtöbb szavazója él.
Ugyanakkor ez a fiatalos, megközelíthető politikai karakter néha visszaüt: az ellenzéki pártok – de leginkább a jobboldali-populista Finnek Pártja – hetekig tematizálták, hogy a miniszterelnök önfeledten bulizott egy klub lezárt termében. Purra emellett azzal is megvádolta Marint, hogy biztosan drogok hatása alatt volt, ezért drogtesztet követelt tőle, és még hivatalos eljárás is indult a miniszterelnökkel szemben, hogy megsértette-e kormánya etikai kódexét. A drogtesztje végül negatív lett, és a vizsgálat sem marasztalta el.
Emiatt Marin megítélésén ugyan nem esett csorba, azonban azzal már nehéz helyzetbe hozta magát a fiatal kormányfő, hogy Kijevben tett látogatásán úgy fogalmazott, Finnország tudna vadászrepülőgépeket adni Ukrajnának. Kijelentését előtte senkivel sem egyeztette, azt a kormányának más tagjai vonták vissza,
a televíziós vitán pedig sarokba szorították, ahol nem is adott egyenes választ, hogy ő személy szerint adna-e F–16-osokat Ukrajnának, vagy sem.
A szociáldemokraták kampánya azonban nemcsak Marinból áll, hanem szakpolitikai kérdésekből is: a NATO-tagság és a biztonság mellett jobb szociális és egészségügyi szolgáltatásokat, az oktatás fejlesztését, illetve jóléti állam létrehozását ígérik. Emellett a környezetvédelmet is kiemelten kezelnék.
A közvélemény-kutatásokon jelenleg hibahatáron belül vezető Nemzeti Koalíció kampánya elsősorban szakpolitikai kérdésekről szól. Ennek kapcsán prezentálták hat pontból álló programjukat, amit – hogy ezzel is tettrekészségüket hangsúlyozzák – ők eleve csak munkalapnak hívnak.
Ebben leginkább a gazdaság fejlesztése és a finnek életszínvonalának emelése mellett az államadósság csökkentését és kiegyenlített költségvetést ígérnek. Finnországot a megújuló energiák szuperhatalmává tennék, de a biztonságpolitikai kérdések, az innováció, az oktatás és az egészségügy fejlesztését is segítenék.
A program alapján egy gazdaságilag neoliberális, ám társadalmi kérdésekben progresszív párt képe rajzolódik ki.
Ugyanakkor ez néha nehézségeket is okoz: Orpóéknak például sikerült a kampány során olyan helyzetbe lavírozniuk magukat, amikor egyszerre ígérték a kiadások csökkentését és az oktatás fejlesztését, miközben a kettő nem fér meg egymás mellett.
Azonban a vitákon tanúsított nyugodt hozzáállásával akár győztesen is kikerülhet a versenyből, és a vitákból eleve leginkább csak ő és a Finnek Pártja miniszterelnök-jelöltje, Riikka Purra profitál.
Utóbbi kampányának fókuszában más populista pártokhoz hasonlóan a migráció áll: Purráék szeretnék megnehezíteni a nem Európából érkezők befogadását, elsősorban a magas végzettségűeket engednék Finnországba, illetve csak Európából származóknak adnának menekültstátuszt.
Emellett kampányuknak és programjuknak a legfontosabb hívószava a rend.
A bevándorlás mellett az erőszakos bűncselekményekkel szemben is keményebb fellépést ígérnek, ahogy az oktatásban is egy konzervatívabb vonalat vinnének.
A választások utolsó napja április 2-án lesz, vélhetően késő este fog kiderülni, hogy a három nagy párt közül melyik szerzi a legtöbb mandátumot, és először kit kér majd fel Sauli Niniistö köztársasági elnök kormányalakításra.
Finnországot összesen tizenhárom többmandátumos választókerületre osztják, ahol a választók nyílt listákra szavaznak – ez alapján választják meg a parlament 199 képviselőjét, míg a kétszázadik képviselőt az autonómiával rendelkező Åland-szigetek adja.
A választás után hosszú koalíciós tárgyalásokra lehet számítani, hiszen a három nagy párt közül egyiknek sem lesz meg egyedül a többsége – Finnország története során eddig eleve csak egyszer fordult elő, hogy egy pártnak egyedül is megvolt a parlamenti többsége –,
így királycsináló szerepben egyértelműen a kisebb pártok lesznek:
az agrárius, jelenleg Marinékkal közösen kormányzó Centrumpárt; a szintén kormányon lévő és a szociáldemokraták miatt gyengülő centrista-zöld Zöld Liga és a szocialista Finn Baloldali Szövetség.
Rajtuk kívül mandátumot szerezhet a jelenleg szintén kormánypártnak számító, elsősorban a Finnországban élő svéd nyelvűek jogait védő centrista-liberális Svéd Néppárt; az utóbbi időben a gyengülés miatt egyre inkább jobbra tolódó Kereszténydemokraták; illetve jelenleg a bejutás szélén áll a centrista-populista Liike Nyt, amit a milliárdos finn üzletember, Hjallis Harkimo alapított, hogy Donald Trumphoz hasonlóan saját hírnevét kihasználva a politikai térbe is megérkezzen.
Ugyanakkor az, hogy jelenleg mely pártok kormányoznak közösen Marinnal, nem feltétlenül jelent versenyelőnyt az inkumbens miniszterelnök számára.
Finnországban ugyanis a legtöbb párt keresi egymással a kompromisszumot, és jó koalíciós ajánlat esetén akár elsőre ideológiailag távolinak tűnő párttal is képesek kormányra lépni.
Emellett a pártok között több dologban is konszenzus van: ilyen például a NATO-tagság vagy a családon belüli erőszakkal szembeni keményebb fellépés. De emellett mindegyik párt a kampányában megígérte az oktatás fejlesztését, célként pedig mindenki megjelölte a foglalkoztatottság növelését. A célok tehát sok esetben egyeznek, maximum azoknak a mértékében nincs egyetértés.
Ugyan a finn választási rendszerben nincs bejutási küszöb, de ahhoz, hogy egy párt mandátumhoz jusson, nagyjából a szavazatok 1,8-2 százalékát kell megszerezni – az állami támogatás megszerzéséhez elég az egy százalék is.
A választás kiélezettségét az is jól mutatja, hogy az előzetes voksoláson való részvétel rekordot döntött: a választásra jogosultak már 40 százaléka leadta szavazatát – négy évvel ezelőtt ekkor még csak a finnek 36,6 százaléka vonult az urnákhoz.
(Borítókép: Sanna Marin finn miniszterelnök a német szövetségi kormány kabinetjének első napján a Schloss Mesebergben 2022. május 3-án Németországban. Fotó: Hannibal Hanschke / Getty Images)