Index Vakbarát Hírportál

Megkezdődtek a finn parlamenti választások

2023. április 2., vasárnap 07:06

Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Finnországban, a szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel 7-kor nyíltak, az előzetes eredményeket várhatóan már este közzéteszik.

Előrejelzések szerint szoros küzdelem várható a három legnagyobb párt, a jelenlegi miniszterelnök, Sanna Marin pártja, a baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD), az euroszkeptikus, bevándorlásellenes Finnek (korábban Igazi Finnek) és a jobbközép Nemzeti Szövetség között.

Korábbi közvélemény-kutatások szerint a Petteri Orpo volt pénzügyminiszter vezette Nemzeti Szövetségnek minimális előnye van a másik kettőhöz képest.

Marin korábban kizárta az esetleges koalíciós tárgyalásokat a Finnekkel, „rasszistának” bélyegezve a pártot.

A szavazóhelyiségek helyi idő szerint este 8-kor zárnak, ezt követően nemsokára közzéteszik az előzetes eredményeket.

A finn parlament 2019. december 10-én szavazott bizalmat a világ legfiatalabb hivatalban lévő miniszterelnöke, az akkor 34 éves szociáldemokrata Sanna Marin vezette ötpárti koalíciós kormánynak.

Hogy sikerül-e most is nyernie Sanna Marinnak, alábbi cikkünkben boncolgattuk részletesen:

Rovatok