Index Vakbarát Hírportál

Zajlik a hadgyakorlat: kínai vadászgépek közelítették meg Tajvan szigetét

2023. április 8., szombat 18:53

Kína hadgyakorlatba kezdett, és a tajvani védelmi minisztérium közölte, hogy szombat délután 71 kínai repülőgépet, köztük vadászgépeket és vadászbombázókat észlelt, amelyek átlépték a két fél közötti, nem hivatalos határvonalként szolgáló középvonalat.

Mint megírtuk, a kínai hadsereg szombaton háromnapos hadgyakorlatba kezdett a Tajvani-szorosban, miután a tajvani elnök, Caj Jing-ven találkozott az amerikai képviselőház elnökével, Kevin McCarthyval az Egyesült Államokban.

A kínai hadsereg szóvivője egy közleményben azt írta, katonai manővereik komoly figyelmeztetésként szolgálnak a Tajvan függetlenségére törekvő szeparatista erőknek, a velük összejátszó külső erőknek és provokatív tevékenységüknek.

A Reuters legfrissebb beszámolója szerint a hadgyakorlat részeként

71 kínai katonai repülőgép lépte át szombaton a Tajvani-szoros középvonalát.

Kínai Népi Felszabadító Hadsereg közölte, hogy megkezdte a Tajvan körüli harckészültségi járőrözést és a gyakorlatokat. Korábban azt mondták, hogy „a tervek szerint” a Tajvani-szorosban, valamint Tajvantól északra, délre és keletre tartják meg azokat.

Reagált a tajvani védelmi minisztérium

A tajvani védelmi minisztérium közölte, hogy szombat délután 71 kínai repülőgépet, köztük vadászgépeket és vadászbombázókat észlelt, amelyek átlépték a két fél közötti, nem hivatalos határvonalként szolgáló középvonalat, valamint kilenc kínai hajót.

Kína Caj Jing-ven amerikai látogatását ürügyként használta fel arra, hogy hadgyakorlatokat hajtson végre

– áll a minisztérium közleményében. Hozzátették: a hadsereg nyugodt, racionális és komoly hozzáállással fog reagálni.

Kína a 23 millió lakosú Tajvant az egyik tartományának tekinti, amelyet az 1949-es kínai polgárháború vége óta nem sikerült újraegyesíteni területének többi részével. Az Egyesült Államok 1979-ben elismerte a Kínai Népköztársaságot, és ezáltal elvileg nem lehet hivatalos kapcsolata a Kínai Köztársasággal (Tajvannal).

Csütörtök óta Peking fokozza a Tajvanra gyakorolt katonai nyomást azzal, hogy hadihajókat és repülőgépeket küld a szorosba.

Tajvan lehet a következő Ukrajna? 

Michael McCaul, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának vezetője (aki pénteken Tajvanra látogatott) mindeközben arról beszélt a Fox News adásában, hogy készek megvédeni a szigetországot. 

Mint mondta: csak a legvégső esetben akarnak Tajvan ügye miatt közvetlen katonai konfliktusba kerülni Kínával, ha viszont ez megtörténik,

akkor a kongresszus hajlandó jóváhagyni azt, hogy amerikai katonákat vessenek be a sziget védelmében, amennyiben ezt az amerikai állampolgárok is támogatják.

Hozzáfűzte: Tajvan helyzete nagyon más, mint Ukrajnáé volt, ugyanis a szigetország jóval kevésbé van felkészülve egy esetleges háborúra. „Ukrajnánál ott volt a NATO, hogy támogassa őket. De a Csendes-óceánon nincs ott a NATO. Ezért lenne szükség Japánra, Dél-Koreára, a Fülöp-szigetekre és Ausztráliára, amelyekkel beszélnünk kell arról, hogy miként tudnának elrettentő hatást gyakorolni azért, hogy fennmaradhasson a béke” – mondta McCaul, hozzátéve:

Mert ha ez nem történik meg, akkor azzal utat engedünk az agressziónak és a háborúnak.

A helyiek egyelőre nyugodtak

A francia AFP hírügynökség helyi riporterének a tajvani lakosok azt mondták: fontosnak tartják, hogy mindenki megőrizze a nyugalmát a hadgyakorlatok ellenére is.

Rovatok