Alig egy év múlva, március 17-én az oroszok az urnákhoz járulnak a 2024-es elnökválasztáson. Az ország jelenlegi társadalmi és politikai viszonyait tekintve kevesen kételkednek abban, hogy Vlagyimir Putyin elnök könnyedén elnyeri hatodik ciklusát.
Egyes orosz médiaorgánumok szerint Putyin csapata azt tervezi, hogy az elnök a 2018-ban elért rekordot jelentő 77 százalékos szavazataránynál is többet kap − írja a Foreign Affairsen megjelent elemzésében Tatiana Stanovaya, a Carnegie Endowment for International Peace vezető munkatársa és az R. Politik politikai elemző cég alapítója és vezérigazgatója.
Elméletileg ezt a célt könnyű lenne teljesíteni. Oroszország ukrajnai invázióját széles körben támogatják otthon, és a független Levada Központ közvélemény-kutatása szerint Putyin népszerűségi mutatója rekordközeli magasságban van.
A Kreml uralja az orosz médiát, és könnyen letartóztathatja vagy más módon elhallgattathatja a kritikusokat. Oroszország ellenőrzött ellenzéki csoportjai − a Kreml által felhatalmazott, engedékeny politikai pártok, amelyek Putyin ellen jelölteket indíthatnak − soha nem támogatták ennyire az elnököt.
Jelen állás szerint nem valószínű, hogy olyan elnökjelöltet állítanának, aki akár csak szerény szavazatarányt is megszerezhetne,
Sőt, lehet, hogy külsőleg is a Kreml mellé állnak, hogy biztosítsák Putyin számára a kívánt választási eredményt.
De ma Moszkvában kevés dolog biztos a jövőt illetően. A háború Oroszországot a mindenre kiterjedő kiszámíthatatlanság időszakába taszította, amelyben senki sem érzi magát biztonságban, és a politikai döntéshozók számára még a rövid távú tervezés is lehetetlen.
A közelmúltban kiszivárgott, a híres orosz zenei producer, Joszif Prigozsin (a Wagner-csoport alapító Jegvenyij Prigozsinnak csak névrokona − a szerk.) és Farhad Akhmedov volt szenátor közötti beszélgetésről készült felvételekből kiderült, hogy mindketten dühösek voltak Oroszország vezetésére, és úgy vélték, hogy az ország döntéshozói nem képesek kritikus döntéseket hozni.
Azt is állították, hogy Oroszország legbefolyásosabb emberei, köztük a Nemzeti Gárda vezetője, összeesküvést szőtt az ország védelmi minisztere ellen. Kijelentéseik reprezentatívak arra vonatkozóan, miről beszél az orosz elit, amikor úgy gondolják, hogy senki sem figyel rájuk, és nagyfokú elégedetlenségre utalnak.
Egy jelentős katonai eszkaláció erősíthetné ezeket az érzelmeket, és drámaian megnehezítené Putyin képességét az ellenőrzés fenntartására belföldön. Ha Moszkva további mozgósításokat hajt végre, amit a kormány igyekszik elkerülni, az még nagyobb társadalmi aggodalmat keltene, aminek beláthatatlan következményei lennének. Ha Oroszország további kudarcokkal szembesül, Putyinnak is egyre súlyosbodó kritikával kell szembenéznie.
Mindkét helyzet arra késztetheti, hogy töröltesse a választásokat, katonai diktatúrát vezessen be, és tisztogatást végezzen az elitben, hogy megerősítse biztonságát. Ehhez kapcsolódóan az orosz elit is arra késztetheti Oroszországot, hogy intézzen kihívást a rezsim ellen.
A Kreml biztos lehet abban, hogy Putyin fölényesen megnyeri az újraválasztást, és jelenleg ez az ügy legvalószínűbb kimenetele. De a háború azt jelenti, hogy Putyin sebezhetőbbé válik, mint azt a legtöbben gondolják.
Mint azt az elemzésben írják, könnyen elképzelhető, hogy Oroszország végül eszkalálja ukrajnai műveleteit. Kijev teljes körű ellentámadásra készül, amelyre a tervek szerint tavasszal kerül sor, és amely széles arcvonalon támadja meg az orosz állásokat.
Ukrajna szabotázsakciókat és dróntámadásokat is végrehajt orosz katonai létesítmények ellen, és úgy dönthet, hogy elkezdi lőni Oroszország határ menti régióit. Oroszország egyik legnépszerűbb háborúpárti katonai bloggere április 2-án meghalt egy szentpétervári robbanásban, ami azt mutatja, hogy a konfliktus miatt senki sincs biztonságban. E támadások bármelyike arra késztetheti Moszkvát, hogy növelje befektetéseit a háborúba, nehogy még több területet veszítsen, és még kínosabb helyzetbe kerüljön.
Elméletileg Oroszország anélkül eszkalálhatná a konfliktust, hogy polgárai életét veszélyeztetné. Moszkva például fokozhatná az ukrán kritikus infrastruktúrára mért csapásait, vagy megpróbálhatná meggyilkolni az ukrán vezetés tagjait. De ha a veszteségei elég súlyosak lesznek, Oroszország valószínűleg kénytelen lesz azt tenni, amit azután tett, hogy Ukrajna Harkivnál szétverte az orosz csapatokat: újabb mozgósítást hirdet, és további több százezer embert hív be harcolni.
Sőt úgy tűnik, Oroszország már most is felkészült egy ilyen lehetőségre. Több mint 40 régióban a hadkiegészítő parancsnokság tisztviselői behívókat küldenek ki „a behívásra jogosult férfiak adatainak ellenőrzésére”.
A legutóbbi, szeptemberben és októberben lezajlott mozgósítás nagyfokú aggodalmat keltett a lakosságban, és több mint 300 ezer fiatalt kényszerített arra, hogy elhagyja az országot. Egy újabb behívási hullám valószínűleg hasonló hatással járna.
Ez a társadalmi felfordulás átformálhatja a belpolitikát, nagyrészt azáltal, hogy tovább erősíti az orosz silovikok, vagyis a biztonsági szolgálatok tagjainak kezét. E csoport már régóta szorgalmazza, hogy Moszkva szüntesse meg Oroszország megmaradt szabadságjogait, amelyeket kockázatos demokratikus engedékenységnek tekintenek.
A tavalyi regionális választások törlését is kezdeményezték, és ragaszkodtak ahhoz, hogy a Kreml vezesse be a hadiállapotot és zárja le Oroszország határait.
Ezek az erőfeszítések többnyire kudarcot vallottak: a választásokat megtartották, Putyin csak részben vezette be a hadiállapotot, és a határok továbbra is nyitva maradtak.
De ha Oroszország katonai kudarcokkal és ennek következtében társadalmi zavargásokkal néz szembe, a silovikok fölénybe kerülhetnek. Putyin úgy érezheti, hogy kevésbé tudja ellenőrizni a politika kialakítását, mivel a biztonsági tisztviselők ellenállnak, vagy nem hajlandóak követni az utasításait.
A katonai kudarcok az orosz „dühös hazafiak” körében is felháborodást fognak kelteni: a Kreml politikai tanácsadói ezt a kifejezést használják a prominens, háborúpárti bloggerek megnevezésére, akik nyilvánosan elítélték az orosz hadsereg teljesítményét.
Néhányan még magát Putyint is bírálták, és azzal fenyegetőztek, hogy 2024-ben nem támogatják őt. Ők a katonaság elleni sértegetésekkel tölthetik meg az orosz közvéleményt, miközben egyszerű oroszok ezrei próbálnak menekülni az országból.
Egy ilyen helyzet arra kényszerítheti a Kremlt, hogy bevezesse a katonai diktatúrát,
ami tovább súlyosbítaná a megosztottságot azok között az oroszok között, akik a konfliktus eszkalálását akarják, és azok között, akik nem.
A Putyin számára legrosszabb forgatókönyv szerint az elit pánikba eshet, és az ország legbefolyásosabb személyiségei elkezdhetnek olyan politikai programokat támogatni, amelyek eltérnek az övétől.
Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér valóban elhatárolódik az elnöktől, és olyan vádakat mond, hogy Putyin kinevezettjei és munkatársai súlyos hibákat követnek el. Ez a belső kritika nem kerülne Putyinnak a választásokon való bukásba; a Kremlnek nem okoz gondot a kívülről érkező ellenzék elnyomása vagy felszámolása. De az instabilitás kiteheti Putyint a rezsim más tagjainak az intrikájának.
Az újbóli eszkaláció tehát két ellentétes tendenciát indíthat el. Egyrészt pánikot kelthet az orosz elitben, ami arra késztetheti őket, hogy egymás között vagy akár a Kreml ellen harcoljanak. Másrészt arra késztetheti a silovikokat, hogy az országban a további elnyomást szorgalmazzák és sikerre vigyék. Akárhogy is, Oroszországban további letartóztatások, vagyonelkobzások és tisztogatások várhatók. Putyin még a hatalom feletti uralmának egy részét is elveszítheti.
Mind a nyugati megfigyelők, mind az orosz elit szeret találgatni arról, hogy ki vezetheti Oroszországot, ha Putyin távozik, és az elemzők mindkét táborban előálltak a lehetséges jelöltek listájával. Ezért szorosan figyelemmel kísérik Putyin nyilvános megnyilvánulásait, különösen akkor, amikor valakit dicsér vagy kritizál.
Figyelembe vették például, hogy a közelmúltban dicsérte Dimitrij Patrusev mezőgazdasági minisztert, és bírálta Denisz Manturov miniszterelnök-helyettest.
Arra is odafigyelnek, hogyan viselkednek a különböző jelöltek. A Biztonsági Tanács elnökhelyettese, Dmitrij Medvegyev uszító retorikáját például sok orosz szakértő annak jeleként értékeli, hogy Medvegyev úgy véli, Putyin őt választotta ki Oroszország következő elnökének. Ugyanez igaz Nyikolaj Patrusevre, a Biztonsági Tanács titkárára (és Dimitrij Patrusev apjára) is.
A spekulációknak azonban nincs értelme. A mai napig Putyin tervei témája még a belső körén belül is tabunak számítanak, nemhogy más magas rangú tisztviselők körében, és senki sem tudja, hogy Putyin indul-e az újraválasztásért.
Ez újabb problémát okozott az elit számára. Nemcsak hogy az öregedő elnökük vezeti Oroszországot egy lehetséges katonai vereség felé, hanem megnehezíti számukra Oroszország belpolitikai jövőjének megtervezését is. A két probléma összefügg. Ha a katonai helyzet romlik, csökken annak a valószínűsége, hogy Putyin belátható időn belül lemond, ami súlyosbítja az ország belső feszültségeit.
Az oroszok tisztában vannak azzal, hogy Putyin még hosszú ideig hatalmon maradhat. Valójában, amikor az elit tagjai valakit Putyin potenciális utódjaként jellemeznek, gyakran nem jóslatokat próbálnak megfogalmazni, hanem inkább azt akarják, hogy az illető bajba kerüljön. (Putyin nem nézi jó szemmel azokat az embereket, akik olyan pozíciót akarnak, amit ő nem akar nekik adni.)
Ha azonban a konfliktus elhúzódik, és Moszkva továbbra is vergődik, elképzelhető, hogy az ország elitje komolyan elkezdheti fontolgatni, hogy maga választ utódot.
Minél tovább marad Putyin hatalmon, annál nehezebbé válhat számára az utódlási folyamat ellenőrzése, és ha az elnök figyelmét egyre jobban eltereli a háború, a leggazdagabb és legbefolyásosabb oroszok számára megnő az ösztönzés és a képességük is, hogy saját maguk szerveződjenek. Különösen valószínű, hogy Putyin ellen fognak dolgozni, ha az határozatlanná, tétovává vagy félreinformálttá válik.
Ez nem jelenti azt, hogy az orosz elit a közeljövőben bármilyen puccsot kísérelne meg, egyelőre Oroszország vezetője a helyén van.
De a háború átalakítja Oroszországot, és Putyin hajlandósága arra, hogy egyre nagyobb erőforrásokat fordítson a vereség elkerülésére, kockázatos útra terelte őt, és a jövőjét egy kiszámíthatatlan konfliktushoz kötötte. Lehet, hogy Putyin nem veszíti el a hatalmát, de egy történelmi méretű újraválasztási győzelem korántsem garantált.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin. Fotó: Sputnik / Gavriil Grigorov / Kremlin / REUTERS)