Index Vakbarát Hírportál

Montana első amerikai államként elfogadta a TikTok betiltására vonatkozó történyt

2023. április 15., szombat 07:58

Montana lett az első amerikai állam, amely törvényt fogadott el a TikTok személyes eszközökön való használatának betiltásáról.

A kínai ByteDance vállalat tulajdonában lévő TikTokot azzal vádolják, hogy a felhasználókról gyűjtött adatok miatt nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ha Greg Gianforte kormányzó aláírja a törvényt, a tilalom januárban léphet hatályba. A vállalat felvetette, hogy jogi lépéseket tesz a montanai törvényjavaslat ellen – írta meg a BBC.

Az SB 419 néven ismert törvényjavaslatot 54–43 arányban fogadták el. A szöveg a TikTokkal kapcsolatos számos aggályra hivatkozik, többek között a kínai kormány által folytatott állítólagos megfigyelésekre.

A törvény megsértése akár 10 000 dollárig (3,4 millió forintig) terjedő büntetést is vonhat maga után, amelyet Montana Igazságügyi Minisztériuma szedne be. A büntetések nem az egyéni felhasználókra, hanem a vállalatokra vonatkoznak.

A republikánus Gianforte, aki korábban betiltotta az alkalmazást a kormányzati alkalmazottak eszközein, várhatóan aláírja a törvényt.

A TikTok szóvivője közleményében azt mondta, hogy

továbbra is harcolni fogunk a montanai TikTok felhasználókért és alkotókért, akiknek a megélhetését és az első alkotmánymódosításhoz fűződő jogait fenyegeti ez a kirívó kormányzati túlkapás.

A kormányok világszerte − köztük az Egyesült Államokban is − számos lépést tettek annak érdekében, hogy korlátozzák a kormányzati alkalmazottak számára a TikTok használatát a hivatalos eszközökön.

Márciusban Joe Biden amerikai elnök a TikTok anyavállalatának, a ByteDance-nek azt mondta, hogy a vállalatot potenciális szövetségi tilalom fenyegeti, ha nem válik meg az alkalmazásban lévő tulajdonrészétől.

Christopher Wray, az FBI igazgatója márciusban egy szenátusi testületnek azt mondta, hogy az alkalmazásról „ordítanak” a potenciális biztonsági aggályok.

Iparági csoportok is bírálták a montanai jogszabályt és az alkalmazáshoz való hozzáférés korlátozására irányuló hasonló erőfeszítéseket.

Carl Szabót, a NetChoice − a TikTokot is magában foglaló iparági csoport − alelnökét és általános jogtanácsosát a BBC amerikai partnere, a CBS idézte, aki szerint a törvényjavaslat „veszélyes precedenst teremt arra, hogy a kormány megpróbálhat betiltani bármilyen, neki nem tetsző vállalkozást anélkül, hogy egyértelmű bizonyíték lenne a vétkességre”.

Rovatok