Index Vakbarát Hírportál

A lengyel ellenzék korrupciót, a kormány Putyint kiáltott

2023. április 15., szombat 16:07

Újabb fejezettel folytatódik a lengyelországi ukrán gabonaimport ügye, miután egy lengyel lap közölte: a kormányzó Jog és Igazságossághoz (PiS) közel álló cégek is profitálhattak az olcsó ukrán gabonából. Az ellenzék szerint az ügy kirobbanása óta a kormány csak saját magát próbálja védeni, míg az új agrárminiszter azzal vádolta meg az ellenzéket: az ügy tematizálásával valójában csak Vlagyimir Putyint segítik. Végül megszületett a döntés, Lengyelország megtiltotta az ukrán gabona importját.

Annak ellenére, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök varsói látogatásán megígérte, hogy szüneteltetik az ukrán gabona Lengyelországba exportálását, Lengyelországban egészen mostanáig nem csillapodtak a kedélyek a kérdés körül. Szombaton végül a Jaroslaw Kaczyński, a kormányzó Jog és Igazságosság Párt vezetője közölte, hogy betiltják az importot. Mint mondta, továbbra is Ukrajna barátai maradnak, de meg kell védeniük a lengyel állampolgárok érdekeit. 

A nehezen megszülető döntést komoly politikai viharok előzték meg Lengyelországban. A gazdatüntetések nyomán korábban lemondott Henryk Kowalczyk agrárminiszteri posztját megöröklő Robert Telus elméletben megállapodott ukrán kollégájával, hogy leállítják a lengyel piacot veszélyeztető, olcsó gabona behozatalát, ugyanakkor ezt a gazdák szkeptikusan fogadták, ahogy a lengyel ellenzék is.

A gazdákat leginkább az zavarta, hogy a 2022 júliusában török–ENSZ-közvetítéssel tető alá hozott orosz–ukrán gabonamegállapodás kapcsán Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azt ígérte: Lengyelország nem fog importálni ukrán gabonát, mindössze segít az orosz agresszió ellen küzdő ország termékeit eljuttatni Afrikába és a Közel-Keletre. Morawiecki akkor leszögezte:

Van lengyel élelmiszerünk, lengyel gabonánk. Meg fogjuk védeni a lengyel vidéket és a lengyel gazdákat.

Ugyanakkor ez nem teljesen lett így:

az ígéretekkel ellentétben a Lengyelországba érkező ukrán gabona jelentős részét nem szállították tovább, hanem az országon belül maradt.

Ez a lengyel gazdák számára nem volt elfogadható: a lengyel piacot így elöntötte a jóval olcsóbban előállított – tehát remek haszonnal értékesíthető – ukrán gabona, ami miatt már többször tüntettek. Legutóbb azzal fenyegetőztek, hogy ha a lengyel kormány nem tesz semmit az érdekükben, akkor traktorokkal fogják megzavarni Volodimir Zelenszkij ukrán elnök varsói látogatását – ez végül nem történt meg.

A lengyel agrárminiszter részben a tüntetésekbe bukott bele, bár Kowalczyk Zelenszkij hivatalos látogatásával egy időben benyújtott lemondását azzal indokolta meg – miközben a miniszterelnök-helyettesi pozícióját megtartotta –, hogy az Európai Bizottság nem hajlandó visszaállítani a vámkötelezettséget az ukrán gabonára, így ő nem tud mit tenni. Március végén négy másik EU-tagállammal – köztük Magyarországgal – közösen írt levelet az Ursula von der Leyen vezette uniós intézménynek, amiben a mihamarabbi vámkötelezettség visszaállítását követelték – az EB erre még nem reagált.

PiS-hez közeli cégek is profitáltak az ukrán gabonából

Annak ellenére, hogy a Kowalczykot követő Telusnak sikerült bizonyos kérdésekben megállapodnia a gazdákkal, Morawiecki miniszterelnök pedig a tüntetőktől időt kért, amíg a kormánya intézkedik, mégsem nyugodtak meg a kedélyek a szereplők között.

Hétfőn ugyanis részletes cikket közölt a Wirtualna Polska nevű lap, amelyben megvizsgálták, mely cégek importáltak a lengyelnél jóval olcsóbb ukrán gabonából.

a gabonaimportőrök listáján több szereplő is közel áll a legnagyobb kormánypárthoz, a Jog és Igazságossághoz (PiS).

A legnagyobb importőrök között van például a két lengyel piacvezető élelmiszeripari vállalkozás, a Cedrob és a Wipasz – előbbinek az elnöke egészen tavalyig tagja volt a PiS-nek, míg utóbbinak az egykori PiS-es képviselő, Marek Zagorski adott tanácsokat a lap állítása szerint.

Ráadásul a Cedrob elnöke, Andrzej Gozdzikowski amellett, hogy 2015 és 2022 között tagja volt a kormánypártnak, sajtóhírek szerint remek kapcsolatot ápol Morawiecki miniszterelnökkel is.

Ezt a lap az alapján állítja, hogy Gozdzikowski cége gyakran szponzorált PiS-barát médiumokat: például a Sieci nevű hetilapnak Az év embere díjátadóját – amit egyébként 2020-ban a miniszterelnök nyert –, míg a Morawiecki édesapjának 2019-es haláláig a Kornel Morawiecki által irányított Gazeta Obywatelska nevű kéthetente megjelenő kiadványban is gyakran vásároltak reklámfelületet – volt, hogy egyedüliként.

A Cedrob a lap megkeresésére a cikk élesítéséig nem reagált, ugyanakkor a lap által megszerzett dokumentumok szerint 16 alkalommal importált Ukrajnából gabonaféléket.

Ennél érdekesebb a leginkább baromfi-feldolgozással foglalkozó Wipasz és az egykori PiS-es képviselő Marek Zagorski kapcsolata: az élelmiszeripari cég tagadja, miszerint a 2023 márciusáig a Szejmben mandátummal rendelkező politikus adott volna tanácsokat a vállalatnak, azonban a korábban több minisztériumban államtitkárként megforduló, majd 2018 és 2020 között a digitalizációért felelős miniszteri posztot betöltő Zagorski vagyonnyilatkozatában azt tüntette fel, hogy a cég tanácsadói pozícióban alkalmazta.

A lapnak megküldött válaszában Zagorski azt írja: nem tanácsadóként dolgozott a Wipasznál, hanem egy olyan program kidolgozásában vett részt, amely a baromfik alternatív növényi takarmányozását kutatja,

így ő nem tud az ukrán gabona vásárlásáról, pedig 2023 márciusáig a cég alkalmazásában állt.

A Wipasz elismerte, hogy vett ukrán gabonát, bár mint a lap a válaszukat idézi, minden évben vásárolnak olyan nyersanyagokat Ukrajnából, ami Lengyelországban épp hiánycikknek számít – állításuk szerint az általuk felhasznált gabona három százaléka származott a háborút vívó országtól.

A lengyel ellenzék szerint csak színjáték a miniszterváltás

Annak ellenére, hogy Telus agrárminiszteri kinevezése után azt ígérte, legfontosabb feladata az ukrán gabonával kapcsolatos problémák kezelése, a gazdák szkeptikusak az új miniszterrel szemben.

Az egyik agrárszervezet vezetője azt nyilatkozta, Telus lengyel–ukrán gabonamegállapodása és ígéretei ellenére „nem változott semmi”, mivel a már felgyülemlett gabonával nem kezdenek semmit, így

továbbra is tüntetnek, és megpróbálják blokkolni a lengyel–ukrán határt Chelmnél.

A gabonakérdés a Szejmben is téma volt a héten, ahol az Euractiv tudósítása szerint elég éles hangnemben bírálták az ellenzéki politikusok a kormányt. Szerintük a kormány nem tesz meg mindent a lengyel gazdákért, emellett a Wirtualna Polska cikkére hivatkozva korrupcióval is megvádolták a kormánypárti padsorokban ülőket.

A legkeményebb állítás ugyanakkor nem az ellenzéki padsorokból érkezett: Telus kifejtette, céljuk a lengyel gazdák segítése, mivel a helyzetüket a háború rontotta, ezért szerinte a jelenlegi állapotokért agresszorként Vlagyimir Putyin orosz elnök felelős. Emellett megvádolta az ellenzéket, hogy a politikai haszonért cserébe cselekednek, és

azzal, hogy „felhajtást csinálnak” az ügyből, tulajdonképpen Putyint támogatják.

A kommunikációs csatározások nem álltak meg a Szejm épületén belül: az ellenzéki pártok a kormányt továbbá azzal vádolták, hogy cselekvés helyett politikailag próbálják menteni magukat azzal, hogy Telust, egy korábbi agráripari szakszervezeti vezetőt jelölték ki Kowalczyk utódjának.

Az ellenzék szerint a politikai színjáték része volt, hogy Zbigniew Ziobro igazságügyminiszter – aki egyben a főügyész is – vizsgálatot rendelt el a gabonaimport ügyében. Ziobro korábban azt ígérte, megbüntetik azokat a lengyel cégeket, amelyek a gabonával be akarták csapni a lengyeleket.

A novemberben parlamenti választásra készülő országban az ellenzék minden erővel megpróbálta a felszínen tartani az ügyet: az ukrán gabonaimportot ugyanis a vidék- és gazdabarát PiS kétszínűségének egy lehetséges bizonyítékának tartják. A kormányzópárt pedig most belátta, hogy ebből nem jöhet ki jól, és elébe ment a szavazatvesztésnek az ukrán gabonaimport leállításával.

(Borítókép: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök 2023. április 11-én. Fotó: Jaap Arriens / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok